Eb 2020: Érzem, hogy a szurkolók hálásak, amiért Magyarországért játszom – Orbán a Kickernek

Vágólapra másolva!
2021.06.21. 21:07
null
Willi Orbán (Fotó: Török Attila)
A Kicker sportmagazin még az Európa-bajnokság előtt szólaltatta meg a korosztályos válogatottakban német színekben szereplő Willi Orbánt. Az interjúban természetesen előkerült a kérdés, a magyar védelem vezérében buzog-e plusz bizonyítási vágy Joachim Löw német szövetségi kapitánnyal szemben, amiért ő sosem hívta meg a felnőttek közé.

 

„Természetesen különleges meccs lesz számomra a Németország elleni, de kevésbé az érzelmek miatt. Sokkalta inkább azért, mert rengeteg ismerős arc, korábbi és jelenlegi csapattársam lesz majd a másik oldalon” – mondta a szerdai találkozóval kapcsolatban Orbán.

A szerző felidézi, a bekk két és fél évvel korábban, Görögország ellen mutatkozott be a magyar válogatottban.

„Helyes döntés volt?” – kérdezi Andreas Hunzinger.

„Egyértelműen. Amikor 2018-ban először pályára léptem a magyar válogatottban viszonylag instabilak voltunk. Különleges, micsoda fejlődésen mentünk keresztül, a folyamat csúcsa pedig egyértelműen az Eb-kvalifikáció volt. Megtiszteltetés, hogy édesapám országáért, a gyökereimért játszhatok. Ráadásul a magyarok újra és újra megkerestek, és a 2016-os Európa-bajnokságon már láthattam, milyen klassz csapatról is van szó. A szurkolók is jól fogadtak, úgy érzem, hálásak, amiért Magyarországért játszom.”

Orbánt arról is kérdezték, buzog-e benne extra bizonyítási vágy Joachim Löw irányába, aki „jobban is értékelhette volna őt”.

„Egyáltalán nem gondoltam erre. Joachim Löw kiváló munkát végzett a német válogatott élén, remélem, hogy összességében sikeres tornát zár vele Németország – felelte a 28 éves játékos, aki arról is beszélt, milyen eredmény jelentené a Magyarország számára sikeres tornát. – Ha mindenki sérülés nélkül, egészségesen zárja le az Eb-t. És persze az is siker lenne, ha ebből a csoportból esetleg bekerülhetnénk a négy legjobb csoportharmadik közé. Ha így lenne, még egy kört túl is élhetnénk a legjobb tizenhat között. Ez az én apró álmom” – mondta a Kickernek Willi Orbán.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
4. MAGYARORSZÁG2111–4–31
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István (szöveg), Árvai Károly (fotó).

Legfrissebb hírek

Működik a bankautomata – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.06.12. 23:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik