UEFA: eljárás indult Bulgária, sőt Anglia ellen is!

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.16. 09:19
null
Anglia ellen eljárás indult szurkolói miatt is (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján közleményben jelezte, fegyelmi eljárást indít a bolgár és az angol szövetség ellen a két nemzet hétfői, szófiai Európa-bajnoki selejtezője kapcsán.

 

Mint ismert, a találkozót Anglia 6–0-ra megnyerte, ám a játékot kétszer meg kellett szakítani bolgár szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt.

Az UEFA kommünikéjében az áll, Bulgária ellen azért indult eljárás, mert szurkolói rasszista módon viselkedtek, tárgyakat dobáltak be a pályára, valamint megzavarták a nemzeti himnuszt. Továbbá a stadion kivetítőjén a szervezők visszajátszották a találkozó egyes jeleneteit.

Az angolok kapcsán az egyik „vádpont” ugyanaz: a drukkerek megzavarták a nemzeti himnuszt. Emellett a vendégcsapat kevés biztonsági szakembert vitt magával a mérkőzésre, ami nem felel meg az előírásoknak.

További hír az UEFA részéről, hogy vizsgálat indult Törökország ellen, hogy kiderüljön, politikai provokáció áll-e a válogatott játékosainak katonai tisztelgése mögött. A török válogatott tagjai az Albánia és a Franciaország elleni selejtezőn tisztelgéssel üzentek.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06
Ezek is érdekelhetik