Eb 2020: újfent tisztelgéssel ünnepelték góljukat a törökök

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 11:53
null
A mozdulat, ami bosszantja az UEFA-t (Fotó: AFP)
Az európai szövetség (UEFA) figyelmeztetése ellenére a török labdarúgó-válogatott többsége a franciák elleni meccsen ismét katonai szalutálással ünnepelte gólját az Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján.

A török csapat tagjai a pénteki, Albánia elleni találkozón vonták magukra először az UEFA figyelmét, miután a 90. percben szerzett győztes góljuk után szalutáltak a nézők felé, ezzel kifejezve támogatásukat országuk szíriai offenzívája mellett.

A kontinentális szövetség hétfőn délelőtt reagált a történtekre, és vizsgálatot indított a török szövetség ellen, mivel a szabályok szerint mindennemű politikai állásfoglalás tiltott a stadionokban. A törökök viszont, úgy tűnik, nem ijedtek meg az UEFA lépésétől, és a 82. percben elért, egyenlítést jelentő találatot követően ismét szalutáltak, legalábbis a csapat nagy része.

A gólszerző Kaan Ayhan és düsseldorfi klubtársa, Kenan Karaman ugyanis nem volt hajlandó társaikkal tartani, ami láthatóan feszültséget okozott Merih Demiral és Ayhan között. A Fortuna Düsseldorf péntek este közleményben ítélte el a törökök megmozdulását, és elhatárolódott a politikai megnyilvánulástól.

„Az, hogy a játékosok szalutálnak, nem azt jelenti, hogy egyetértenek a katonai hadműveletekkel, sokkal inkább azt, hogy a török katonák mögött állnak, tisztelik őket kötelességeik teljesítéséért és bíznak a biztonságos hazatérésükben. E mögött a gesztus mögött semmilyen rosszindulatú szándékot nem kell felfedezni” – jelentette ki Senol Günes, a törökök szövetségi kapitánya a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A TÖRÖK GÓL

Törökország párizsi döntetlenjével 19 ponttal az élen áll a H-csoportban, a kedvezőbb egymás elleni eredmények (2–0, 1–1) miatt megelőzve a világbajnok francia gárdát.

EB-SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
H-CSOPORT
Franciaország–Törökország 1–1 (Giroud 76., ill. Ayhan 82.)

Izland–Andorra 2–0 (A. Sigurdsson 38., Sigthórsson 65.)
Moldova–Albánia 0–4 (Cikalleshi 22., Bare 34., Trashi 40., Manaj 90.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 8 6 1 1 16– 3 +13 19
2. Franciaország8 61121– 5+1619
3. Izland 8 5 3 12–10 +2 15
4. Albánia 8 4 4 14–10 +4 12
5. Andorra 8 1 7 1–16 –15 3
6. Moldova 8 1 7 2–22 –20 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik