UEFA: Ceferin háborút indít a lelátói rasszizmus ellen

Vágólapra másolva!
2019.10.15. 18:26
null
Miattuk – is – hirdetett háborút Ceferin (Fotó: AFP)
Dagad a botrány Bulgáriában a hétfői, Anglia elleni Eb-selejtező után: a 6–0-ra nyerő angolok színes bőrű játékosait folyamatosan rasszista bekiabálásokkal inzultálta bolgár szurkolók egy csoportja, a játékot emiatt kétszer is félbe kellett szakítani. A mérkőzés másnapján a bolgár kormány lemondásra szólította fel a helyi labdarúgó-szövetség elnökét, aki délutánra távozott is a posztjáról, az UEFA elnöke pedig háborút hirdetett a rasszizmus ellen. A FARE meg a bolgárok kizárását várja.

 

Már a szófiai találkozó előtti napokban téma volt a bolgár drukkerek egy csoportjának aggasztó viselkedése. Mint ismert, a szurkolók júniusban sportszerűtlenül viselkedtek a csehek és a koszovóiak elleni mérkőzésen is, amiért részleges stadionbezárással bűnhődött a bolgár szövetség az angolok ellen.

A hétfő esti meccs botrányos jelenetei után újabb büntetésre számíthat a helyi szövetség, amelynek elnökét, az egykori 102-szeres válogatott kapust, Boriszlav Mihajlovot a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov kedd reggel lemondásra szólította fel, s ő ennek délutánra eleget is tett.

Kedd délután aztán az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is megszólalt az üggyel kapcsolatban: Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke közleményében megerősítette a szövetség elkötelezettségét a rasszizmus elleni harc mellett.

„Az UEFA mindent megtesz, hogy a rasszizmust kiirtsa a futballból. A teljes futballcsaládnak – a klubok munkatársaitól, a játékosokon, edzőkön, szakvezetőkön át a szurkolókig mindenkinek – azon kell dolgoznia, hogy a különböző kormányokkal, civil szervezetekkel együtt hadat tudjon viselni a rasszista megnyilvánulások ellen, a rasszista szurkolók nézeteit ki kell szorítani a lelátókról. Ezt a harcot azonban a labdarúgó-szövetségek önmagukban nem tudják megvívni, a kormányzatoknak is többet kell tenniük ezen a téren. Csak együttműködve, a tisztesség és a becsület nevében előrehaladva lehet megoldani a problémát” – áll az UEFA-elnök közleményében.

Az UEFA közleménye szerint az Európa-szerte egyre jobban elharapódzó nacionalizmus a felelős az elmúlt években egyre inkább felerősödő lelátói rasszizmusért.

Mindenesetre, amíg az UEFA a mérkőzésről szóló ellenőri jelentést és a játékvezető hivatalos jegyzőkönyvét várja, addig diszkriminációellenes partnere, a FARE-hálózat – a Labdarúgás A Rasszizmus Ellen Európában (FARE) nevű korábbi szervezet jogutódja – szerint az UEFA-nak minden eszköze megvan ahhoz, hogy kizárja Bulgáriát mint visszaesőt az Európa-bajnoki selejtezőből sorozatosan elkövetett rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt.

„Az után, ami hétfő este Szófiában történt, az UEFA kizárhatná Bulgáriát a sorozatból, hogy példát statuáljon” – jelentette ki az ukrán Pavel Klimenko, a FARE-hálózat kelet-európai fejlesztési igazgatója a BBC-nek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az UEFA Fegyelmi Bizottsága mikor ül össze megtárgyalni az esetet, ám azt szinte biztosra lehet venni, hogy minimum stadionbezárással büntetik meg a bolgárokat.

EB-SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
A-CSOPORT
Bulgária–Anglia 0–6 (Rashford 7., Barkley 20., 32., Sterling 45+4., 69., Kane 85.)
Koszovó–Montenegró 2–0 (Rrahmani 10., Muriqi 35.)

A TOVÁBBI MENETREND
November 14., csütörtök
20.45: Csehország–Koszovó
20.45: Anglia–Montenegró
November 17., vasárnap
18.00: Bulgária–Csehország
18.00: Koszovó–Anglia

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 6 5 1 26– 6 +20 15
2. Csehország 6 4 2 11– 9 +2 12
3. Koszovó 6 3 2 1 12–10 +2 11
4. Montenegró 7 3 4 3–15 –12 3
5. Bulgária 7 3 4 5–17 –12
3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik