El: reggel 9-kor játszottak, a lettek jutottak tovább

CS. M.CS. M.
2020.09.18. 11:12
null
Reggelre maradt a folytatás (Fotó: Twitter,RigaFC)
Csütörtök este egy kivételével az összes második körös selejtezős párharc lezajlott az Európa-ligában. A lett Riga FC és a San Marinó-i Tre Fiori mérkőzését még az első félidőben félbeszakította a játékvezető az időjárási körülmények miatt, s a meccset péntek reggel 9 órától folytatták.


A lettek a Skonto Stadionban fogadták San Marinó-i ellenfelüket csütörtök este az Európa-liga-selejtezőjének második körében, ám az összecsapást nyolc perc elteltével félbeszakította a játékvezető az erős szélre hivatkozva. A meccs ezt követően még folytatódott, ám az időjárási körülmények nem enyhültek, így a csapatok és a helyi hatóságok arra a döntésre jutottak, hogy el kell halasztani a mérkőzés további részét – derül ki az UEFA közleményéből.

A párharcot szokatlan időpontban, péntek reggel 9 órától folytatták a felek, miután a döntésben részt vevők úgy ítélték meg, hogy ekkor lesz a legalkalmasabb az időjárás, hogy befejezhessék a mérkőzést. A továbbjutó az előzetesen jóval esélyesebb hazai csapat, a Riga FC lett, amely Pedrinho 57. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Tre Fiorit.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Riga FC (lett)–Tre Fiori (San Marinó-i) 1–0
A vastag betűvel szedett győztes továbbjutott.

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
9 órája

Hajnal szerint minden labdarúgást szerető magyar ember óriási sikerként élte meg az FTC sikerét

Európa-liga
2026.03.13. 20:29

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Robbie Keane: Kiválóak voltunk, de még csak a párharc felénél járunk

Európa-liga
2026.03.13. 00:42

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11
Ezek is érdekelhetik