El: meglepte az iváncsaiakat a Fradi meghívása, szép gesztusnak tartják

P. V.P. V.
2022.10.27. 21:36
„A kupadöntőre azért majd küldjetek nekünk jegyet!” – így szólt az egyik Fradi-szurkoló a Groupama Aréna előtt várakozó Iváncsa futballistáihoz, akik egy hete óriási meglepetésre búcsúztatták a Ferencvárost a Magyar Kupából. Rajta kívül is rengetegen gratuláltak az NB III-as csapatnak, készítettek róluk vagy velük egy-egy fotót.

„Meglepett minket a Ferencváros meghívása az AS Monaco elleni Európa-liga-mérkőzésre, de szép gesztusnak gondoljuk. Mindenki el tudott jönni, senki sem fog emiatt hiányozni holnap a munkából, legfeljebb egy-két embernek nagyon korán kell kelnie” – tudtuk meg a Fradi ellen győztes gólt szerző Suszter Lászlótól.

Videónkban megszólal a kupameccs hőse,Varga Ádámkapusis, aki elmondta, a nagyobb médiafelhajtás ellenére nem sok minden változott az életükben, legfeljebb több üzenetet kaptak a következő napokban. Őt például másnap reggel a munkában Fradi-drukker munkatársa gratulációja fogadta.

Emellett szó esik arról is, mit vártak Ferencvárostól az AS Monaco ellen, illetve mekkora esélyt látnak arra, hogy a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében legyőzhetik az NB II-es Budafokot.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
FERENCVÁROS–MONACO 1–1(0–1)
Budapest,
Gorupama Aréna,20 517néző.V:Jorgij (albán)
Ferencváros:Dibusz – Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (Nguen 65.) – Vécsei (Besic, 56.), Laidouni – Adama Traoré, Gojak (Marquinhos, a szünetben, Esiti, 90+1.), Zachariassen – R. Mmaee.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Monaco:Nübel – Disasi, Maripán, Badashile – Vanderson (Diatta, 40.), Golovin, Mo. Camara, Yu. Fofana (Jean Lucas, 83.), Caio Henrique – Volland (Embolo, 83.), Ben Yedder.Vezetőedző:Philippe Clement

Gólszerző:Zachariassen (81.), ill. Ben Yedder (31.)

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
10 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
18 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
Tegnap, 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:48

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
Tegnap, 7:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik