El: „A Shamrock a csatát megnyerte, de a háborút elveszítette” – ír lapszemle

L. M.L. M.
2022.08.26. 09:22
null
Vereséget szenvedett Írországban a Ferencváros (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Ferencváros 1–0-ra kikapott a Shamrock Rovers otthonában a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében, de így is a főtáblára jutott, ugyanis 4–1-es összesítéssel megnyerte a playoffpárharcot. A találkozó után az ír lapok is értékeltek.

 

Az ír közszolgálati média, az RTE beszámolója szerint a Ferencváros–Shamrock Rovers párharc visszavágója inkább csak formalitás volt és a Fradi nem pörgött igazán magas fokozaton. Ennek ellenére a hazaiak jól zárták le az selejtezősorozatot, a vendégek pedig megmutatták, milyen mély a keretük és „boldogan folytathatják az Európa-ligában”. A portál megemlíti, hogy az írek készülhetnek az Európa-konferencialiga csoportkörének sorsolására, miután „a Shamrock a csatát megnyerte, de a háborút elveszítette”.

Nincs olyan ellenfél, akit szeretnék a mi csoportunkba – Csercseszov
A 3. kalapból húzzák a Fradit – itt a sorsolás előtti kiemelés

A balls.ie tényszerű beszámolót közölt a mérkőzésről, a lapnál kiemelték, hogy nagyon jó volt a hangulat a lelátón, annak ellenére, hogy a Shamrock búcsúzott a második számú európai kupasorozattól.

„Andy Lyons késői gólja megmentette a Shamrock büszkeségét” – áll a The Irish Times hasábjain. Az újság beszámolója szerint az írek nem kerültek közel ahhoz, hogy ledolgozzák az első mérkőzésen kialakult hátrányukat. A lap emellett megemlíti, hogy a Shamrock csütörtöki sikerével hibátlanul, négy győzelemmel zárta a hazai meccseit a BL- és az El-selejtezőben.

„Ahhoz nem fér kétség, hogy a Ferencváros meg sem közelítette a párharc eleji teljesítményét, kis téttel bírt a visszavágó” – írja az Independent.ie. A lap beszámolója szerint a Fradi már Budapesten eldöntötte, hogy melyik csapat jut az Európa-liga csoportkörébe, a Shamrock viszont győzelmének köszönhetően vegyes érzelmekkel zárhatta le a párharcot.

EURÓPA-LIGA, PLAYOFF, 2. MÉRKŐZÉS
SHAMROCK ROVERS (ír)–FERENCVÁROS 1–0 (0–0)

Dublin,Tallaght Stadion,7 136néző.Vezette:Letexier (francia)
SHAMROCK:Mannus – Gannon, Hoare, Grace – Finn (Lyons, 64.), G. O'Neill, Towell (J. Byrne, 72.), Ferizaj (Tetteh, 72.), Kavanagh (Watts, 72.) – Emakhu (Greene, 64.), Farrugia.Vezetőedző:Stephen Bradley
FTC:Bogdán – Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic – Laidouni, Esiti (Vécsei, 57.) – Auzqui (Marquinhos, 57.), Nguen (Mercier, 71.), A. Traoré (Lisztes, 79.) – R. Mmaee (F. Boli, 71.).Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző:Lyons (89.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Továbbjutott:aFerencváros, 4–1-esösszesítéssel.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22