El: Megvolt az esélyünk a győzelemre – Uzuni

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 23:29
null
Uzuni szerezte a második ferencvárosi gólt (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán 3–2-re kikapott a skót Celtictől a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában. Az FTC első góljában (amelyet öngólnak minősítettek) nagy szerepet játszó Olekszandr Zubkov elmondta, nem volt szerencséje a csapatnak, míg Myrto Uzuni szerint volt esély a győzelemre, Bogdán Ádám pedig fájó vereségről beszélt.


„Megvolt az esélyünk a győzelemre, örülök a gólomnak, nagyon sokat dolgoztam ezért, a teljes szívem a Fradinak adtam. A szurkolóknak azt tudom mondani, sajnáljuk, hogy nem sikerült győzni, mindent megpróbáltunk. A felelősséget vállaljuk a hibákért, együtt veszítünk, együtt nyerünk. Mindent megteszünk, hogy a következő meccset megnyerjük” –
mondta el Uzuni a találkozót követően az M4 Sportnak.

Hozzátette, dühös volt, mert szerinte nagyobb nyomást kellett volna helyezni a Celticre.

Az első Fradi-gólban döntő érdemeket szerző Zubkov szerint nem volt szerencséjük a találkozón.

„Nem kezdtünk jól, nem koncentráltunk eléggé. Gyorsan gólt akartunk szerezni, erre mi kaptunk egyet. Nem volt szerencsénk a meccsen. Megpróbáltunk nyomni a Celtic térfelén, mindent megtettünk a győzelemért” – értékelt az ukrán szélső.

„Azt gondolom, nem adtuk fel, nagyon akartunk, elég helyzetünk is volt, ami a lőtt gólokból is látszik. Tény az, hogy rosszul kezdtünk, és utána pechünk is volt a második gólnál a megpattanó lövéssel. A Celtic a kiharcolt helyzeteit jórészt belőtte, és szerzett három gólt. Míg mi, akik talán több helyzetet dolgoztunk ki, nem tudtuk kihasználni. Pozitívum a hozzáállásunk, és a győzni akarás. A második góljuk visszavetett minket, a harmadik is övön aluli ütés volt. A végén volt rá válaszunk, de nem maradt elég idő, hogy döntetlent érjünk el. Fájó vereség ez itthon: ki-ki meccset tudtunk játszani a skótokkal, közel voltunk, de nem sikerült, ez bánt mindenkit a csapatból” – értékelt Bogdán Ádám.

 

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2 órája

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Saldanha: Régóta vágyom rá, hogy Spanyolországban futballozzak

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 22:03

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik