Videó: amikor a Videoton megmutatta, hogyan kell megverni a Malmőt

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 10:24
null
Micsoda csapat volt!
Csütörtökön az Európa-liga-selejtező 2. fordulójában a Budapest Honvéd a svéd Malmőt fogadja, és van milyen pozitív történelmi példákra támaszkodniuk a kispestieknek, ugyanis akad olyan magyar klub, amely jutott már tovább svéd ellenféllel, sőt a Malmővel szemben. Nem is egyszer!

A magyar futball Malmö-felelőse a székesfehérvári Videoton, amely kilencszer találkozott már a svéd gárdával, az UEFA-, illetve az Intertotó-kupában, illetve legutóbb a Bajnokok Ligája-selejtezőben.


Többször is idegenben lőtt gólokkal nyerte meg a párharcát a fehérvári csapat, míg a Honvédnak most mindenképpen győznie kell a továbbjutáshoz, hiszen ez egyfelvonásos párharc lesz. Reméljük, a kispestiek ihletet merítenek a Videoton és a Malmö első találkozójából, amelyet a magyar együttes 1–0-ra nyert meg (és idegenben kiharcolta aztán a továbbjutást).

1985 őszén (egy nap híján 35 éve) Kovács Ferenc vezetőedző Disztl Péter – Végh Tibor, Csuhay József, Disztl László, Horváth Gábor – Kurucz Ádám (Novath György, 72.), Csongrádi Ferenc (Csucsánszky Zoltán, 80.), Vadász Imre – Májer Lajos, Szabó József, Kerekes György összetételű alakulata verte meg a Malmőt (itthon 1–0-ra győzött a Vidi,és bár idegenben 3–2-re kikapott, így is továbblépett), aztán a Vidi kiesett a következő körben a Legia Warszawa ellen, előző kiírásbeli legendás menetelését nem tudta sajnos megismételni.

A svéd csapat edzője akkor az angol Roy Hodgson volt, az Inter, a Liverpool és az angol válogatott későbbi mestere, a mérkőzés egyetlen gólját pedig Végh Tibor szerezte, a 78. percben.

1986-ban és 1987-ben is összeakadt egymással a két fél, a nyári Intertotó-kupában, ott mindketten nyerték a hazai mérkőzésüket, később 1993-ban ugyanebben a sorozatban a Videoton-Waltham idegenben 0–0-t játszott a Malmővel.

Videoton–Malmö 1–0 (1985.09.18., UEFA-kupa)

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Hétgólos hátrányból felálltunk, de a győzelem nem jött össze Svájc ellen

Kézilabda
2026.01.23. 19:36

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19
Ezek is érdekelhetik