El: Belottit szívesen látnánk a DVSC-ben – Herczeg András

D. Á.D. Á.
2019.07.31. 21:48
A labdarúgó Európa-liga-selejtező második körének visszavágóján a Debrecen 3–0-s hátrányból fogadja az olasz élvonalbeli Torinót. A mérkőzés előtt Herczeg András vezetőedző és Ferenczi János balhátvéd tartott sajtótájékoztatót.

„Az első mérkőzésen igazolódott, hogy a két csapat között nagy különbség van, de ezt tudtuk előre. Tisztességgel helytálltunk, de kijött, hogy az olasz csapat nagyobb játékerőt képvisel. Igaz, hogy elkerülhető gólokat kaptunk, de egyértelmű, hogy a jobb csapat győzött” – mondta Herczeg András a DVSC hivatalos honlapján.

A Debrecen vezetőedzője szerint a szurkolók mindig bizakodóak, de a realitást nem szabad figyelmen kívül hagyniuk.

„Nagyon agresszívan játszanak, gyorsan járatják a labdát, ezt legutóbb testközelből tapasztalhatták játékosaink. Az emberek mindig szeretnének hinni a csodában, de a realitás talaján kell maradnunk. Annak örülnék, ha jó hangulatban távozna az a tizenötezer ember, aki kilátogat majd meccsre” – folytattaHerczeg András.

A 63 éves edző viccesen megjegyezte, bármikor elfogadná csapatában a Torino olasz válogatott támadóját, Andrea Belottit.

„Belottit mi is szívesen látnánk a Debrecenben. Fantasztikus játékos, aki képes mélyebbről indulni, és a védőkkel is nagyon erőszakosan harcol a labdáért. A kapu előtt mindig figyelni kell rá, mert nagyon hatékony” – tette hozzá a DVSC edzője.

Ferenczi János elmondta, szeretné élvezni a játékot egy olyan topklub ellen, mint a Torino.

„A visszavágón megpróbálunk majd szoros eredményt elérni, valamint szórakoztatni a közönséget, hiszen szép számmal fognak kijönni. Ez nekünk óriási élmény, és szeretnénk kiélvezni” – mondta Ferenczi János.

A fiatal balhátvéd elárulta, De Silvestrivel nehéz volt tartania a lépést az odavágón.

„Remek labdarúgó, aki rengeteget támad. A Torinónak nagy erőssége, hogy a két szélső védő sokat lép be a támadásba. Nagyon veszélyes tud lenni De Silvestri, nem véletlenül játszott már az olasz válogatottban is” – tette hozzá Ferenczi.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ

18.30: Debreceni VSC–Torino FC (olasz) (Tv: M4 Sport) élőben az NSO-n!

Az első mérkőzésen
TORINO FC (olasz)–DEBRECENI VSC 3–0 (2–0)

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32
Ezek is érdekelhetik