El: „Akkor sem esnék kétségbe, ha a Fradi 2–0-ra vezetne. Egyébként ilyen nem lesz”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 13:36
null
Korcsmár Zsolttal ma nem lehetett találkozni (Fotó: Borbola Bence)
Mint ismert, a Ferencváros rendkívül nehéz helyzetből várja a FC Midtjylland elleni Európa-liga-visszavágót, miután a második selejtezőkör első meccsén otthon 4–2-re kikapott. A dánok érthetően magabiztosan is várják a második felvonást.

 

A mérkőzés előtti napon a város központjától tíz kilométerre található edzőközpontban tréningezett az FC Midtjylland. Magyarként természetesen kíváncsiak lettünk volna Korcsmár Zsolt véleményére, elbuszoztunk az edzőpályáig, a dán csapat sajtófőnöke azonban széttárt karokkal mutatta:

„A szakmai stáb döntése értelmében Zsolt nem nyilatkozhat. Majd csak a meccs után…”

A magyar hátvédet mintha dugdosták volna előlünk, míg az összes játékos előttünk sétált be a tréning végén az öltözőbe, Korcsmár Zsolt nem került elő a hatalmas fáktól eltakart edzőpályáról. A magyarázat meglehetősen furcsa volt, a klub alkalmazottja szerint a hátvéd biztosan autóval ment hátra a füves pályáig…

(Fotó: Borbola Bence)
(Fotó: Borbola Bence)

Magabiztos dánok

Jess Thorup, az FC Midtjylland vezetőedzője széles mosollyal válaszolt a mérkőzés előtt a felé záporozó kérdésekre. A dán tréner az eredmény tudatában nyugodt, ám mint mondta, felkészültek arra, hogy a Ferencváros az első perctől támadni próbál.

„Nincs más választásuk… – mondta Jess Thorup. – Támadniuk kell, hiszen három gólt kell lőniük, ha tovább szeretnének jutni. Mi nem feledjük, hogy Budapesten az első negyvenöt percben a Ferencváros jobb volt nálunk, ők kontrollálták a találkozót, a piros lap és a büntető nagyban befolyásolta a mérkőzést. Jó eredményt értünk el az első találkozón, egyértelműen mi vagyunk az esélyesebbek.”

Az edző kérdésünkre Korcsmár Zsoltra is kitért.

„Zsolt nagyon jó srác, barátságos, ám ami a számomra a lényeg, remek futballista. Már fél évvel ezelőtt is szerettük volna megszerezni, éppen ilyen típusú védőre volt szükségünk, örülök, hogy most sikerült. Intelligens srác, Budapesten nagyszerűen játszott, megmutatta, milyen jó védő.”

A csapatkapitány, Jakob Poulsen is magabiztosan várja a találkozót, akkor sem ijedne meg, ha a Fradi a mérkőzés elején gólt szerezne.

„Ne feledjük, minimum három gólt kellene lőniük, márpedig ez nagyon nehéz lesz – így a játékos. Budapesten voltak gondjaink az első félidőben, ám utána egyértelműen mi voltunk a jobbak. Nem aggódom a visszavágó miatt, akkor sem esnék kétségbe, ha kettő-nullára vezetne az ellenfél. Egyébként pedig ilyen nem lesz…”

MAGYAR CSAPATOK A NEMZETKÖZI PORONDON
BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 12.)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Bp. Honvéd 2–1
VISSZAVÁGÓ (július 19.)
21.15: Bp. Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli) (Tv: M4 Sport)
EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉSEK (július 13.)
Nomme Kalju (észt)–Videoton FC 0–3
Ferencváros–FC Midtjylland (dán) 2–4
VISSZAVÁGÓK (július 20.)
19.00: FC Midtjylland (dán)–Ferencváros (Tv: Duna World)
21.00: Videoton FC–Nomme Kalju (észt) (Tv: Duna World)


Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik