Papin álomszerű debütálása, első fordulóban az Atlético és a Sampdoria

Vágólapra másolva!
2007.08.31. 03:34
A korábbi francia válogatott csatár Jean-Pierre Papin fantasztikusan debütált a francia első osztályú Lens kispadján az UEFA-kupában, ahol az észak-franciák 5-1-re verték hazai pályán a svájci Young Boys együttesét, s 6-2-es összesítéssel masíroztak a sorozat első fordulójába a második selejtezőkörből. A nevesebb csapatok közül az Atlético Madrid, a Sampdoria, a Galatasaray, és a Blackburn is kiharcolta a továbbjutást.
A Lens játékosai örömmámorban a meccs után
A Lens játékosai örömmámorban a meccs után
A Lens játékosai örömmámorban a meccs után
A Lens játékosai örömmámorban a meccs után

Papin a hétvégén vette át a karmesteri pálcát Guy Roux-tól, aki négy bajnoki forduló után köszönt el a jelenleg a 18., azaz kieső helyen álló együttestől.

Az UEFA-kupában idegenbeli döntetlen után fogadták a Young Boys csapatát Stade Felix Bollaertben. A 12. percben Aruna Dindane szerzett vezetést Olivier Monterrubio szöglete után a hazaiaknak, négy perc múlva pedig Kanga Akale növelte tovább az előnyt.

Félóra magasságában Hakan Yakin hozta ziccerbe Carlos Varelát, aki nem is hibázott, Vedran Runje kapust mattolva okozott örömöt a svájci drukkereknek, s tette újra izgalmassá a meccset.

A Lens azonban a folytatásban felőrölte berni ellenfelét, s Dindane Carriere, illetve Feindouno találatával fölényes győzelmet aratott svájci riválisa fölött.

Az angol első osztályú Blackburn Rovers az Ewood Parkban biztosította be továbbjutását kétgólos győzelmével. David Bentley és Jason Roberts gólja 3-0-s összetettbeli sikert hozott Mark Hughes együttesének.

Az Atlético Madrid kettős győzelemmel jutott az első körbe, miután Újvidéken is nyerni tudtak a spanyolok Luis Garcia és Raul Garcia góljával a Vojvodina ellen.

Koman Vladimir csapata, a Serie A-s Sampdoria 1-1-re volt képes Genovában a Hajduk Splittel szemben, de ez is elég volt a továbbjutásra az idegenbeli sikert követően. A magyar játékos neve nem szerepelt a meccsre nevezett keretben.

UEFA KUPA-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Hamburg–Budapest Honvéd 4-0 (2-0)
Továbbjutott: a Hamburg 4-0-es összesítéssel
AaB Aalborg (dán)-HJK Helsinki (finn) 3-0 (3-0)
Tj.: az AaB Aalborg 4-2-es összesítéssel
Liteksz Lovecs (bolgár)-Besa Kavaje (albán) 3-0 (1-0)
Tj: a Liteksz Lovecs kettős győzelemmel 6-0-ás összesítéssel
CSZKA Szófia (bolgár)-Omonia Nicosia (ciprusi) 2-1 (1-1)
Tj: a CSZKA Szófia 3-2-es összesítéssel
Maccabi Netanya (izraeli)-Uniao Leiria (portugál) 0-1 (0-0)
Tj: az Uniao Leiria 1-0-ás összesítéssel
Hapoel Tel Aviv (izraeli)-Siroki Brijeg (bosnyák) 3-0 (1-0)
Továbbjutott: a Hapoel Tel Aviv kettős győzelemmel 6-0-ás összesítéssel
Fredrikstad (norvég)-Hammarby (svéd) 1-1 (0-0)
Tj: a Hammarby 3-2-es összesítéssel
Galatasaray (török)-Slaven Belupo (horvát) 2-1 (2-1)
Tj: a Galatasaray kettős győzelemmel 4-2-es összesítéssel
Haecken (svéd)-Dunfermline (skót) 1-0 (1-0)
Tj: a Ha:cken 2-1-es összesítéssel
Standard Liege (belga)-Kaerjeng (luxemburgi) 1-0 (0-0)
Tj: a Standard Liege kettős győzelemmel 4-0-ás összesítéssel
Sion (svájci)-Ried (osztrák) 3-0 (2-0)
Tj: a Sion 4-1-es összesítéssel
Helsingborg (svéd)-Drogheda United (ír) 3-0 (0-0)
Tj: a Helsingbirg 4-1-es összesítéssel
OB Odense (dán)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 4-0 (1-0)
Tj: az OB Odense 5-1-es összesítéssel
Rapid Wien (osztrák)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 5-0 (1-0)
Tj: a Rapid Wien kettős győzelemmel, 8-0-ás összesítéssel
Zrinski (bosnyák)-Rabotnicki (macedón) 1-2 (1-1)
Tj: a Rabotnicki 2-1-es összesítéssel
Belchatów (lengyel)-Dnipro (ukrán) 2-4 (2-4)
Tj: a Dnipro 5-3-as összesítéssel
Sampdoria (olasz)-Hajduk Split (horvát) 1-1 (1-0)
Tj: a Sampdoria 2-1-es összesítéssel
Blackburn Rovers (angol)-MyPa (finn) 2-0 (0-0)
Tj: a Blackburn Rovers kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel
Anortoszisz Famaguszta (ciprusi)-CFR Cluj (román) 0-0
Továbbjutott: az Anortoszisz Famaguszta 3-1-es összesítéssel
FC Midtjylland (dán)-Haka (finn) 5-2 (3-1)
Tj: az FC Midtjylland kettős győzelemmel 7-3-as összesítéssel
Lens (francia)-Young Boys (svájci) 5-1 (2-1)
Tj: a Lens 6-2-es összesítéssel
Artmedia Bratislava (szlovák)-FC Mika (örmény) 2-0 (1-0)
Tj: az Artmedia Bratislava 3-2-es összesítéssel
Valerenga (norvég)-Ekranas (litván) 6-0 (3-0)
Tj: a Valerenga 7-1-es összesítéssel
Erciyesspor (török)-Maccabi Tel Aviv (izraeli) 3-1 (2-1)
Tj: az Erciyesspor 4-2-es összesítéssel
Jablonec (cseh)-Austria Wien (osztrák) 1-1 (0-1)
Tj.: az Austria Wien 5-4-es összesítéssel
Mattersburg (osztrák)-Basel (svájci) 0-4 (0-3)
Tj.: a Basel kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel
AIK Solna (svéd)-Metalurgs (lett) 2-0 (1-0)
Tj.: az AIK Solna 4-3-as összesítéssel
Vojvodina (szerb)-Atlético Madrid (spanyol) 1-2 (1-0)
Tj.: az Atlético Madrid kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Groclin (lengyel)-Tobol (kazah) 2-0 (2-0)
Tj.: a Groclin kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel
Zenit (orosz)-Zlate Moravce (szlovák) 3-0 (1-0)
Tj.: a Zenit kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel
Otelul Galati (román)-Lokomotiv Szófia (bolgár) 0-0
Tj.: a Lokomotiv Szófia 3-1-es összesítéssel
Suduva (litván)-Brann Bergen (norvég) 3-4 (0-2)
Tj.: a Brann Bergen kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik