Baráthék simán megverték a Bollát nélkülöző Rapidot a Kl-ben; előnyről kapott ki a Crystal Palace

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.27. 23:05
null
Baráth Péter (balról a második) és társai simán nyertek (Fotó: Imago Images)
A labdarúgó Konferencialiga alapszakaszának 4. fordulójában a Baráth Péterrel felálló lengyel Raków 4–1-re megverte a Bolla Bendegúzt nélkülöző osztrák Rapidot, emellett többek között hazai pályán nyert az AZ és a Slovan Bratislava. A későbbi találkozókon a Strasbourg fordított a Crystal Palace ellen, otthon kapott ki a Fiorentina, míg a Sparta Praha és a Sahtar Doneck idegenben győzött.

„Magyaros” rangadót rendeztek volna Lengyelországban, ám a Rapid meccskeretébe Bolla Bendegúz nem került be, a Kicker szerint csípősérülés miatt. A Rakówban viszont Baráth Péter végig a pályán volt, és csapatával sima győzelmet aratott. Jonatan Brunes tizenegyesből talált be, majd Lamine Diaby-Fadiga mesterhármast szerzett, és a bécsi együttes csak szépíteni tudott Janis Antiste révén, így továbbra sincs pontja az alapszakaszban. 4–1

A Crystal Palace az első félidőben Tyrick Mitchell góljával előnybe került Franciaországban, a szünet után viszont semmi sem jött össze az angoloknak. A Strasbourg Emmanuel Emegha és Szamir el-Murabet találatával fordított, a londoniak pedig kétszer eltalálták a kapufát (Adam Wharton üres kapura lőhetett, de a lécen csattant a labda), így zsinórban öt veretlenül megvívott tétmeccs után kikaptak. 2–1

KONFERENCIALIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
AZ (holland)–Shelbourne (ír) 2–0 (De Wit 70., I. Jensen 87.)
Hamrun Spartans (máltai)–Lincoln Red Imps (gibraltári) 3–1 (El Fanis 65., Smajlagic 74., Coric 90+2., ill. Lopes 57.)
Kiállítva: Polito (79.), ill. Torrilla (63.) 
Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)–Häcken (svéd) 2–1 (Cuze 78., Bilbija 82., ill. S. Andersen 40.)
Lech Poznan (lengyel)–Lausanne (svájci) 2–0 (Ismaheel 67., Agnero 90+5.)
Omonia (ciprusi)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0 (W. Semedo 34. – 11-esből, Neofitu 59.)
Raków (lengyel)–Rapid (osztrák) 4–1 (Brunes 27. – 11-esből, Diaby-Fadiga 40., 51., 53., ill. Antiste 75.)
Sigma Olomouc (cseh)–Celje (szlovén) 2–1 (Ghali 8., 42., ill. Vidovic 29.)
Universitatea Craiova (román)–Mainz (német) 1–0 (Al-Hamlavi 67.)
Slovan Bratislava (szlovák)–Rayo Vallecano (spanyol) 2–1 (Kasia 49., Yirajang 52., ill. F. Pérez 24.)
Aberdeen (skót)–Noa (örmény) 1–1 (Nisbet 45., ill. Mulahusejnovic 52.)
Fiorentina (olasz)–AEK Athén (görög) 0–1 (Gacsinovics 35.)
Breidablik (izlandi)–Samsunspor (török) 2–2 (Ingvarsson 6., Kristinsson 72., ill. Marius 20., 55.)
Drita (koszovói)–Shkëndija (északmacedón) 1–0 (Manaj 20.)
Rijeka (horvát)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–0
Jagiellonia (lengyel)–Kuopio (finn) 1–0 (Pululu 51.)
Legia Warszawa (lengyel)–Sparta Praha (cseh) 0–1 (Preciado 41.)
Strasbourg (francia)–Crystal Palace (angol) 2–1 (Emegha 53., El-Murabet 77., ill. Mitchell 35.)
Shamrock Rovers (ír)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–2 (Malley 87., ill. Kaua Elias 23., Nazarina 77.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Samsunspor431–9–2+710
  2. AEK Larnaca431–6–0+610
  3. Strasbourg431–7–4+310
  4. Celje43–18–4+49
  5. Sahtar Doneck43–18–5+39
  6. Mainz43–14–2+29
  7. Raków422–7–2+58
  8. Drita422–4–2+28
  9. Jagiellonia422–4–2+28
10. AEK Athén42119–4+57
11. Sparta Praha42115–2+37
12. Rayo Vallecano42118–6+27
13. Lausanne42115–3+27
14. Sigma Olomouc42115–507
15. Universitatea Craiova42113–307
16. Lech Poznan42–29–6+36
17. Fiorentina42–26–3+36
18. Crystal Palace42–26–4+26
19. Zrinjski Mostar42–27–8–16
20. AZ Alkmaar42–24–7–36
21. Omonia41214–3+15
22. Kuopio41214–3+15
23. FC Noa41214–405
24. Rijeka41122–3–14
25. Shkëndija41122–4–24
26. Lincoln Red Imps41124–10–64
27. Dinamo Kijev41–36–7–13
28. Legia Warszawa41–33–5–23
29. Slovan Bratislava41–34–7–33
30. Hamrun Spartans41–33–6–33
31. Häcken4–224–6–22
32. Breidablik4–222–7–52
33. Aberdeen4–223–10–72
34. Shelbourne4–130–4–41
35. Shamrock Rovers4–133–9–61
36. Rapid Wien4––42–12–100

 

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: Bolla Bendegúz Ausztriában, Kovács Bendegúz Hollandiában volt eredményes

Légiósok
2026.09.18. 21:57

Bolla Bendegúz: Vezérszerepet várnak tőlem a Rapidnál

Légiósok
2026.09.02. 11:31

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Konferencialiga
2026.08.28. 14:18

A Konferencialiga mezőnye is összeállt; a legfontosabb információk a sorsolásról egy helyen

Konferencialiga
2026.08.28. 00:20

Bollát lecserélték a tizenegyespárbaj előtt, nem jutott Kl-főtáblára a Rapid

Konferencialiga
2026.08.26. 21:49

Kl: Bolla két gólpasszt adott Bécsben; a tíz emberrel nyerő Köbenhavn várhat a DVSC-re a következő körben

Konferencialiga
2026.07.29. 22:24

Bolla Bendegúz: Elértem, hogy a Rapidnál vezérként tekintsenek rám

Légiósok
2026.06.03. 11:39

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Rapid Wien a Konferencialigában indulhat

Légiósok
2026.05.25. 19:42