Mint beszámoltunk róla, az ETO FC hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Rapid felett, így újabb lépéssel közelebb került a Konferencialiga-főtáblához. A győriek középhátvédje, Csinger Márk így értékelt a lefújást követőn:
„Küzdelmes mérkőzés volt, sok párharccal. Voltak olyan periódusok, amikor tudtuk a saját futballunkat játszani, rákényszerítve akaratunkat az ellenfélre. Jó eredményt értünk el, de nem lesz könnyű a visszavágó. Ha ugyanazt tudjuk nyújtani, mint ezen az estén, nem leszünk esélytelenek.”
A bécsiek magyar válogatott játékosa, Bolla Bendegúz szerint elsősorban a helyzetkihasználásban kell javulniuk.
„Bár a mérkőzés jelentős részét mi uraltuk, kimaradtak a helyzeteink, ráadásul a saját térfelünkön eladott labdából kaptunk két gólt. Tanulnunk kell a történtekből, mindenesetre úgy érzem, hazai pályán, saját közönségünk előtt, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást.”
A visszavágót augusztus 28-án 19 órától rendezik Bécsben.
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), ELSŐ MÉRKŐZÉS
ETO FC–SK RAPID (osztrák) 2–1 (0–0)
Győr, ETO Stadion, 8055 néző. Vezette: Igor Sztojcsevszki (Vjolca Izeiri, Filip Ickovszki) – északmacedónok
ETO: Petrás – Vladoiu, Krpics (Abrahamsson, 56.), Csinger, Stefulj – Vitális, Anton – Gavrics (Huszár M., 89.), Ouro (Tóth R., 80.) , Bumba (Piscsur, 89.) – Benbuali. Vezetőedző: Borbély Balázs
RAPID: Hedl – Bolla, Cvetkovics, Raux-Yao, Horn – Schaub (Wurmbrand, a szünetben), Grgic (Seidl, 71.), Amane, Dahl (A. Radulovics, 83.) – Kara (M'Buyi, a szünetben), Antiste. Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: Gavrics (46., 82.), ill. Wurmbrand (61.)