Sportlövészet: „Csapattársunk viselkedése elfogadhatatlan volt” – Péni István reagált

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2021.03.26. 11:18
null
Péni István közleményben reagált a történtekre (Fotó: Földi Imre)
Mint arról beszámoltunk, érem helyett roppant kellemetlen incidenssel zárta szereplését az indiai világkupaversenyen a férfi puskás csapat, amelynek konfliktusba keveredő tagjai nem álltak ki a döntőben. A Nemzeti Sport megkeresett valamennyi érintettet az ügy kapcsán. Péni István közleményben reagált a történtekre.

 

Az Európa-bajnok Péni István közleményében felidézi: a nagyon sűrű versenyprogramban három olimpiai számban sikerült ezüstérmet szereznie, emellett vegyes párosban világcsúcsot ért el Dénes Eszterrel, és teljesítményével 10 és 50 méteren is a világranglista élére ugrott.

„A csapatversenyben nem állt szándékomban elindulni, a túlzott terhelésnek nem láttam értelmét, és ezt az álláspontot igazolja az a tény is, hogy mindössze két nemzet nevezett Magyarországon kívül. Csapattársaim többszöri kérésére végül vállaltam az indulást bizonyos feltételek teljesülése mellett. Egy csapatban előfordulhatnak súrlódások, nálunk sajnos ez évek óta jelen van. Mivel a harmadik csapattársunk viselkedése elfogadhatatlan volt számunkra, és nem volt hajlandó a megállapodásunk szerint eljárni, Pekler Zalánnal végül visszaléptünk a döntőtől”

Péni megjegyezte, sajnálja, hogy a fókusz erre a kellemetlen szituációra irányul, és hozzátette:

„Bocsánatot kérek a döntőbeli ellenfelünktől, Indiától, illetve a szervezőktől az okozott kellemetlenség miatt. Továbbra is mindent bele fogok adni, hogy Magyarországot sportszerű viselkedéssel és minél jobb eredményekkel képviseljem a nemzetközi versenyeken, és törekedni fogok a mostanihoz hasonló szituációk elkerülésére. A világkupán történteket ezzel lezártnak tekintem.”

Pekler Zalán: Kiálltam a csapattársam mellett

A puskás csapat legfiatalabb tagja, a komáromi Pekler Zalán is megszólalt a Nemzeti Sportnak az újdelhi világkupán történtekkel kapcsolatosan.

„Eredetileg valóban úgy volt, hogy nem indulunk el ebben a számban, de a többszöri kérésünkre végül Péni István is vállalta a kedvünkért az indulást, bizonyos feltételek teljesítése esetén. Sajnos a csapat harmadik tagja a selejtezőben igen, a döntőben azonban nem tartotta a szavát a feltételeket illetően, ezért közösen meghoztuk azt a döntést, hogy a döntőtől visszalépünk” – mondta Pekler Zalán.

A KVSE tehetséges puskása hozzáfűzte: óriási megtiszteltetésnek éli meg, amikor Magyarországot képviselheti a nemzetközi porondon.

„Mindent meg fogok tenni a jövőben is annak érdekében, hogy sportsikerekkel és a fair play szellemét betartva öregbítsem hazánk hírnevét. Ebben az esetben ez azt jelentette, hogy kiálltam a csapattársam mellett, vállalva az esetleges kellemetlenségeket, amelyekért ezúton is elnézést kérek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik