Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

2026.02.07. 19:52
null
Fotó: Kovács Péter, archív
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a magyar férfi párbajtőrcsapat számára a heidenheimi világkupaversenyen.

Ezúttal az a négyes vívott, amely tavaly világbajnoki ezüstérmet nyert Tbilisziben, azaz három olimpiai bajnok, Siklósi Gergely, Koch Máté és Andrásfi Tibor mellett Keszthelyi Zsombor kapott helyet az együttesben.

A németországi viadalon negyven csapat indult, az első fordulóban nem kellett pástra lépnie a magyar csapatnak. A 32 között Szingapúr nem okozott gondot (45–27), a legjobb 16 között viszont Dél-Korea volt az ellenfél, amelytől – a verseny eredményközlő oldala alapján – 42–38-ra kikapott a magyar válogatott, így a kilencedik helyen végzett.

A pénteken véget érő egyéni küzdelmekben a magyarok nem szerepeltek jól: a 372 indulót felvonultató mezőnyben nyolcan is ott voltak a legjobb 64 között a főtáblán, de Somody Soma, Kovács Gergely, Keszthelyi és Osman-Touson Maruán az első, a négy ötkarikás aranyérmes, Siklósi, Koch, Andrásfi és Nagy Dávid pedig a második fordulóban búcsúzott.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56