Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék


Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros három góllal legyőzte hazai pályán az Újpestet
A télen Zürichből szerződtetett Mariano Gómez a derbin szerezte meg az első NB I-es gólját.
„Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék, olyan hangulata volt a mérkőzésnek. Természetesen örülök, hogy megszereztem az első gólomat, s elmondhatom, nagyon közel áll hozzám Robbie Keane vezetőedzőnk szellemisége, futballról alkotott filozófiája.”
Osváth Attila a múlt héten még a Ferencváros ellen futballozott, most viszont már a IX. kerületiek kezdőcsapatában kapott helyet. A szárnyvédő az M4 Sportnak nyilatkozott a lefújás után.
„Álmodoztam arról, hogy derbin futballozhassak, most ez teljesült. Csütörtökön érkeztem az Üllői útra, és örülök, hogy játszhattam és részese lehettem a nagyszerű győzelemnek. Jól fogadtak a társak, én pedig megpróbáltam segíteni a csapatnak. Rendkívül boldog vagyok.”
Gavriel Kanikovszki bevette az Újpest hálóját.
„Boldog vagyok, hogy góllal járulhattam hozzá a sikerhez, az az igazság, nem volt nehéz dolgom, nagyszerűen jött a labda jobbról, tulajdonképpen csak a kapuba kellett helyeznem.”
Ötvös Bence 88 percet töltött a pályán az Újpest ellen.
„A korai gól magabiztosabbá tett bennünket, tulajdonképpen az első félidőben lerendeztük a meccset, remek érzés volt, hogy ilyen nagyszerű közönség előtt játszhattunk.”
A vesztes újpestiek részéről Gergényi Bence nyilatkozott.
„A szünetben megpróbáltuk rendezni a sorokat, és úgy érzem, stabilabban is futballoztunk. Kár, hogy az első félidőben már eldőlt a meccs.”
A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!
LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–ÚJPEST FC 3–0 (3–0)
Budapest, Groupama Aréna, 18 779 néző. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: F. Kovacevic (10.), M. Gómez (36.), Kanikovszki (45+1.)








