Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

A nap első meccsén a Dimitri Van den Bergh legyőzésével a világbajnokság első napjainak egyik meglepetését szállító Darren Beveridge és Madars Razma csapott össze, és az első szettben a 37 éves lett ellentmondást nem tűrően játszott, 100 pont fölött átlagolva, a második leget hátsó pályáról nyerve semmire hozta a szettet. A másodikban az első vb-jén szereplő skót csak megnehezíteni tudta Razma dolgát, aki ezúttal a döntő legben vette el Beveridge kezdését, így már 2:0-ra vezetett. A harmadikban egy 81-es kiszállóval brékelt a 33 éves skót, ami elég volt a szépítéshez, aztán a lett a negyedikben egy brékváltás után bemutatott egy 121-es kiszállót, és kiharcolta a döntő leget. Abban pedig a kissé idegesen játszó skót kezdését ismét elvette, ezzel sorozatban harmadszor jutott be a világbajnokság legjobb 32 játékosa közé – ám innen még egyszer sem jutott tovább, ezúttal a 10. kiemelt Gian van Veen és Alan Soutar összecsapásának győztese ellen próbálkozhat karácsony után.
A folytatásban a 2023-ban elődöntőbe jutó német Gabriel Clemens a 31. kiemelt Wessel Nijman ellen lépett tábla elé. Az első legben a holland remek 116-os kiszállóval nyitott, ám nem tudta ebben a szellemben folytatni: a következő három leget, így a szettet is Clemens nyerte meg. A második legben Nijman ismét bemutatott egy nagy kiszállót, 121-ről befejezve a második leget egyenlített, ám miután mindkét versenyző hozta a saját kezdését, a német 2:0-ra meglépett. A harmadikban nem jött a száz fölötti kiszálló Nijmantól, ráadásul a folytatásban a tömeg sem igazán ment jól a hollandnak – a kiszállózás még úgy sem –, így a német kényelmesen behúzta a harmadik játszmát, és bejutott a legjobb 32 közé.
A délutáni program talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó mérkőzése volt a harmadik: a kenyai közönségkedvenc, országa első képviselője a darts-vb-n, azaz David Munyua és a holland Kevin Doets összecsapása. Bármennyire is szerette volna az Alexandra Palace közönsége, hogy Mike De Decker legyőzése után Munyua újabb győzelmet arasson, Doets nem adott neki esélyt. Habár Munyua első kezdésével még egyenlített az első szettben Doets ellen, a folytatásban egymás után hét leget nyert meg a holland, háromszor is elvéve a kenyai kezdését. Munyua azért megmutatta, hogy ha egy pillanatra lankad az ellenfele figyelme, azt kihasználja, és azonnal visszabrékelt, de az újabb mesés feltámadáshoz ez már kevés volt, Doets a hátsó pályáról 13 nyilas leggel le is zárta a mérkőzést. A folytatásban a 15. kiemelt Nathan Aspinall és Leonard Gates összecsapásának győztesével találkozik majd.
A java viszont még hátravolt: a villámkezű Ricky Evans és a hetedik kiemelt James Wade meccse zárta a délutáni programot. Evans már a bevonulásával megadta az alaphangot, Wade azonban első dobásával jelezte, ő nem bevonulgatni, meg bohóckodni jött, hanem dartsozni – rögtön 180-nal nyitott a sorozatban 22. (!) világbajnokságán szereplő 42 éves angol.
Evans erre meg azzal felelt, hogy a döntő legben elvette Wade kezdését, vagyis megnyerte az első szettet. A második felvonásban Wade tudta fokozni a tempóját, előbb brékelte Evanst, majd a saját kezdését a legnagyobb kiszállóval, a világbajnokság nyolcadik 170-jével zárta le, innen már nem jelentett neki gondot az egyenlítés.
A harmadik szettet ellenfelét eggyel többször brékelve ismét Evans nyerte meg, ám a negyedikben esélye sem volt arra, hogy esetleg lezárja a mérkőzést, Wade kétszer is elvette a kezdését, így jöhetett a döntő játszma. Ebben pedig Evans gyorsan elhúzott 2–0-ra, és a harmadik legben már meccsnyilai is voltak, ám ezekkel nem tudott élni, Wade tehát egyenlített – Evans hatszor dobhatott a győzelemért, de nem járt sikerrel. Folytatódott a meccs, s ekkor a szabályok szerint két leg előny kell a győzelemhez, de ha nincs meg ez a különbség, akkor a tizedik leg után hirtelen halál következik. A tíz leg a ráadásban megvolt, de a hirtelen halál elmaradt. A végletekig kiélezett csatában Wade-nek és Evansnek is több meccsnyila volt, ám egyikük sem tudta azt értékesíteni, mígnem 4–4-nél Evans elvette Wade kezdését, majd 99-ről hozta a saját legjét, amivel megnyerte a mérkőzést.
Wade sorozatban negyedszer búcsúzott a második fordulóban, Evans pedig egymást követő harmadik alkalommal, összesen ötödször került be a legjobb 32 közé – ám innen eddig nem tudott továbblépni egyszer sem. Ezúttal azonban jó esélye lehet erre, mert a két selejtezős, Charlie Manby és Adam Sevada összecsapásának győztesével játszik legközelebb.
DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)
A DÉLUTÁNI PROGRAM
Darren Beveridge (skót, 90.66)–Madars Razma (lett, 97.10) 1:3 (0–3, 2–3, 3–1, 2–3)
Wessel Nijman (holland, 31., 91.96)–Gabriel Clemens (német, 89.86) 0:3 (1–3, 2–3, 1–3)
David Munyua (kenyai, 83.60)–Kevin Doets (holland, 90.12) 0:3 (1–3, 0–3, 1–3)
James Wade (angol, 7., 92.51)–Ricky Evans (angol, 88.19) 2:3 (2–3, 3–1, 2–3, 3–0, 4–6)
20.00: ESTI PROGRAM (Tv: Sport1)
Gian van Veen (holland, 10.)–Alan Soutar (skót)
Nathan Aspinall (angol, 15.)–Leonard Gates (amerikai)
Luke Humphries (angol, 2.)–Paul Lim (szingapúri)
Charlie Manby (angol)–Adam Sevada (amerikai)
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Luke Littler (angol, 1. kiemelt)–David Davies (walesi) 3:0
Joe Cullen (angol, 32.)–Mensur Suljovic (osztrák) 1:3
Damon Heta (ausztrál, 16.)–Stefan Bellmont (svájci) 3:2
Rob Cross (angol, 17.)–Ian White (angol) 3:1
Chris Dobey (angol, 8.)–Andrew Gilding (angol) 1:3
Luke Woodhouse (angol, 25.)–Max Hopp (német) 3:0
Gerwyn Price (walesi, 9.)–Wesley Plaisier (holland) 0:3
Ryan Joyce (angol, 24.)–Krzysztof Ratajski (lengyel) 1:3
Stephen Bunting (angol, 4.)–Nitin Kumar (indiai) 3:0
Dirk van Duijvenbode (holland, 29.)–James Hurrell (angol) 2:3
Martin Schindler (német, 13.)–Keane Barry (ír) 3:0
Ryan Searle (angol, 20.)–Brendan Dolan (északír) 3:0
Jonny Clayton (walesi, 5.)–Dom Taylor (angol) – játék nélkül
Michael Smith (angol, 28.)–Niels Zonneveld (holland) 1:3
Andreas Harrysson (svéd)–Szakai Motomu (japán) 3:0
Dave Chisnall (angol, 21.)–Ricardo Pietreczko (német) 2:3
Luke Humphries (angol, 2.)–Paul Lim (szingapúri)
Wessel Nijman (holland, 31.)–Gabriel Clemens (német) 0:3
Nathan Aspinall (angol, 15.)–Leonard Gates (amerikai)
David Munyua (kenyai)–Kevin Doets (holland) 0:3
James Wade (angol, 7.)–Ricky Evans (angol) 2:3
Charlie Manby (angol)–Adam Sevada (amerikai)
Gian van Veen (holland, 10.)–Alan Soutar (skót)
Darren Beveridge (skót)–Madars Razma (lett) 1:3
Michael van Gerwen (holland, 3.)–William O’Connor (ír)
Peter Wright (skót, 30.)–Arno Merk (német)
Gary Anderson (skót, 14.)–Connor Scutt (angol)
Jermaine Wattimena (holland, 19.)–Scott Williams (angol)
Danny Noppert (holland, 6.)–Justin Hood (angol)
Jonny Tata (új-zélandi)–Ryan Meikle (angol)
Josh Rock (északír, 11.)–Joe Comito (ausztrál)
Daryl Gurney (északír, 22.)–Callan Rydz (angol)








