Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 13:52
null
Szélesi Zoltán, az Újpest vezetőedzője játékosként kétszer is győzelmet ünnepelhetett az FTC otthonában (Fotó: Czinege Melinda)
A szombati 246. Ferencváros–Újpest találkozó lesz a labdarúgó NB I háromnapos 21. fordulójának csúcsmérkőzése. A címvédő zöld-fehérek több mint 10 éve veretlenek a lila-fehérekkel szemben, akiknél az első derbijére készül a vezetőedző, Szélesi Zoltán. A forduló különlegessége, hogy a téli olimpia miatt ezúttal nem lesznek késő esti mérkőzések, a program pénteken 17.45-kor a két újonc kisvárdai összecsapásával indul. Szombaton kora délután a tabella élén álló ETO a 10. Diósgyőrhöz látogat, ezután a negyedik Debrecen a harmadik Paksot fogadja, majd 17 órától következik az Üllői úti rangadó. Vasárnapra két meccs marad, előbb a Puskás Akadémia látja vendégül a hetes veretlenségi sorozata után a múlt héten otthon veszítő ZTE-t, majd a tavasszal már négy pontot gyűjtő, de továbbra is kiesésre álló Nyíregyháza otthonába a hullámzó teljesítményt nyújtó MTK látogat.

 
ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I  21. FORDULÓJA ELÉ   

PÉNTEK

KISVÁRDA MASTER GOOD–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 

A két újonc csak egyszer találkozott egymással az élvonalban, októberben Mezőkövesden Jasmin Mesanovic kicsit szerencsés góljával – a csatár lövése Kártik Bálint fején irányt változtatva került a kapuba – 1–0-ra nyert a vendég Kisvárda.    

♦ A másodosztályban az 1978–1979-es, a 2017–2018-as és a 2024–2025-ös idényben találkoztak, 3 döntetlen – mindegyik 1–1 volt – mellett 3-szor a Kazincbarcika győzött. Mesanovic tavaly májusban Várdán is betalált a borsodiaknak: a hajrában Baranyai Nimród vezető gólját egyenlítette ki. Ekkor dőlt el, hogy a borsodiak feljutnak az első osztályba.  

♦ 2014–2015-ben az NB III Keleti csoportjában meccseltek, mindkétszer az aktuális hazai csapat győzött, a Barcika 1–0-ra, a Kisvárda 2–0-ra. Utóbbi a piros-fehérek máig utolsó otthoni sikere a barcikaiak ellen.

♦ Tavasszal még nyeretlen a Kisvárda (1 iksz, 1 vereség), sőt, az előző 6 bajnokijából is csak egyet tudott megnyerni, a debrecenit (1–0). Bolgár támadója, Toniszlav Jordanov viszont a legutóbb 4 bajnoki közül hármon is betalált, Révész Attila együttese legutóbb az ő tizenegyesével tudott pontot menteni Diósgyőrben (1–1).

♦ Ötös vereségszériáját és 9 fordulón át tartó nyeretlenségét szakította meg legutóbb a Kazincbarcika azzal, hogy 3–1-re nyerni tudott az MTK otthonában. A vajdasági születésű középső védő, Rácz László második, Major Marcell, valamint a télen igazolt lengyel hátvéd, Kacper Radkowski első NB I-es gólját szerezte a találkozón.  

♦ A Várda pontjainak éppen a felét gyűjtötte be saját pályáján, 4–2–4-es mérlegével 6. a hazai táblázaton, viszont odahaza a legutóbbi 3 bajnokiján csak 1 pontot szerzett (3–3 a ZTE ellen). 

♦ A Barcika 2–1–7-es mutatóval utolsó előtti a vendégtabellán, az MTK mellett korábban a Nyíregyháza otthonában tudott nyerni, Diósgyőrben ikszelt, idegenben a többi alkalommal vesztesen hagyta el a pályát.

SZOMBAT

DIÓSGYŐRI VTK–ETO FC 

♦ Az NB I jelenlegi mezőnyében ez a leggyakoribb vidéki párosítás, hiszen a két csapat 88-szor csapott össze az első osztályban, az örökmérleg erősen a vendégek felé billen: 21 diósgyőri győzelem, 22 iksz, 45 ETO-siker. A gólátlag elég magas, 3.1/mérkőzés.

♦ A győriek 2014 és 2024 között 8 tétmeccsen – ezek közül 4 volt másodosztályú – képtelenek voltak legyőzni a DVTK-t (3 iksz, 5 vereség), a legutóbbi 2 NB I-es találkozójukat azonban – áprilisban Diósgyőrben 4–2-re, majd októberben a Rába partján 3–1-re – Borbély Balázs csapata nyerte meg. A zöld-fehérektől Claudiu Bumba, a piros-fehérektől a közelmúltban Iránba igazoló Gera Dániel mindkét meccsen betalált.

♦ A Diósgyőr pályaválasztása mellett az NB I-ben elég kiegyenlített a mérleg: 16-szor született hazai siker 15 döntetlen és 14 győri diadal mellett. A miskolciak hazai közönség előtt az élvonalban legutóbb 2015 májusában tudták két vállra fektetni az ETO-t – a 4–1-es győzelem akkor úgy jött össze, hogy a vendégek majdnem a teljes második félidőben emberhátrányban játszottak. A NB II-ben viszont azóta már kétszer is sikerült megvernie az ETO-t a DVTK-nak: 2022 márciusában 2–0-ra, majd 2023 májusában 3–1-re.

♦ Immár a 10. helyen álló Diósgyőr a leghosszabb ideje győzni képtelen csapat a bajnokságban, Vladimir Radenkovics együttese 3 egymást követő vereség után legutóbb odahaza csak döntetlenre volt képes a vendég Kisvárda ellen (1–1). A szurkolók is egyre elégedetlenebbek, ezt jelzi az is, hogy erre a találkozóra csak 1176-an látogattak ki – a 2023-as feljutás óta ennyire kevesen még sosem voltak a DVTK stadionjában. 

♦ A tabellát továbbra is vezető ETO 6-os győzelmi szériája ért véget azzal, hogy hazai pályán 2–2-t játszott a DVSC-vel. Ráadásul ezt úgy tette, hogy kétgólos hátrány után, Vitális Milán két tizenegyesével, a 93. percben mentett meg egy pontot. A lefújás után Borbély Balázs vezetőedző piros lapot kapott, így Diósgyőrben nem ülhet le a kispadra.

♦ Otthoni meccsein a DVTK kapta a második legkevesebb gólt az NB I-ben, 11-et, 3–5–2-es mérlegével pedig 7. a hazai tabellán. 

♦ Látogatóként 6–3–1-es mutatót hozott össze az ETO, amellyel 2. a vendégtáblázaton és a legutóbbi 4 idegenbeli fellépéséről győztesen tért haza. Az egyetlen vereségét október 26-án Kisvárdán szenvedte el (2–3), de akkor is 2–0-ra vezetett…

DEBRECENI VSC–PAKSI FC 

♦ A harmadik Paksnak és az egy ponttal mögötte álló negyedik DVSC-nek ez lesz a 47. NB I-es találkozója, és bár az elmúlt években a tolnai zöld-fehérek a sikeresebbek, az örökmérleg még mindig a debreceniek jelentős fölényét mutatja: 19 Loki-győzelem, 18 döntetlen és 9 paksi siker. 

♦ Előző 8 találkozójukból a Loki csupán egyet tudott megnyerni: 2023 novemberében hazai pályán Vajda Botond találatával 1–0-ra. Azóta 2-szer győzött a Paks, 3 találkozójuk pedig döntetlen lett, köztük a legutóbbi kettő (0–0 és 1–1).

♦ A paksiak 22 bajnokijukból 13-at elvesztettek Debrecenben és mindössze hármat tudtak megnyerni: 2012 novemberében 1–0-ra, 2017 márciusában 3–1-re, 2024 októberében pedig 5–0-ra. Utóbbi a DVSC legnagyobb veresége ebben a párharcban, illetve 2021-es feljutása óta az NB I-ben. 

♦ A Loki otthon az előző 2 alkalommal be sem tudott találni a tolnaiaknak – bár legutóbb, tavaly májusban Szappanos Péter kiállítása miatt a 72. perctől emberfölényben játszott, nem esett gól a mérkőzésen. 

♦ A hajdúsági városban 6-szor ikszeltek, ezek közül a legemlékezetesebb és a tolnaiak számára a legértékesebb a 2020 júniusában, több mint 9000 néző előtt kiharcolt 1–1 volt, amely akkor a debreceniek búcsúját jelentette az élvonaltól.

♦ A DVSC egyike annak a 3 csapatnak, amely tavasszal még nem kapott ki: a Diósgyőr elleni bravúros hazai fordítása után (3–2) Győrben kétgólos előnyt engedett ki a kezéből (2–2). Az utóbbi találkozó után spanyol vezetőedzőjét, Sergio Navarrót piros lappal büntették, ezért most nem irányíthat a pálya mellől.

♦ A Paks 2 rangadóval kezdte az évet, előbb a héten az FTC-hez szerződő Osváth Attila hajrában elért góljával nyert Felcsúton (2–1), aztán odahaza úgy kapott ki az FTC-től, hogy a bajnokság során másodszor maradt gólképtelen (0–1).

♦ A Lokiban az élvonalban 33 gólnál járó Bárány Donátnak ez lehet a 100. NB I-es mérkőzése. 

♦ A Debrecen 5–1–4-es mérlegével a középmezőny elején van a hazai táblázaton, egyetlen döntetlenjét október 4-én az ETO ellen játszotta (1–1).

♦ A Paks 5–3–2-es mérleggel pontjainak éppen a felét (18) zsebelte be látogatóként, viszont a gólkülönbsége (18–11) jobb, mint odahaza (23–17).  

FERENCVÁROSI TC–ÚJPEST FC

♦ A 246. bajnoki derbi következik szombaton (összesen a 303.) a zöld-fehérek és a lila-fehérek között. A ferencvárosiak már majdnem kétszer annyi győzelmet arattak, mint amennyi vereséget szenvedtek, az örökmérleg ugyanis 120 FTC-diadalt, 64 döntetlent és 61 újpesti sikert mutat. Ezek között három olyan – ikszre végződő – találkozójuk volt, amelyet félbeszakadt bajnokságokban, 1944–1945-ben, illetve 1956-ban játszottak.

♦ Az újpestiek legutóbb 2015. december 12-én, vagyis több mint 10 évvel ezelőtt, tudták bajnokin legyőzni a Ferencvárost. Akkor a Groupama Arénában Mbaye Diagne szöglet utáni fejes góljával nyertek 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 29 derbin 22 FTC-siker és 7 döntetlen. Eközben két Üllői úti kupameccsen, a 2016-os fináléban (1–0) és a tavaly áprilisi negyeddöntőben (3–1) is a ferencvárosiak nyertek, így összesen már sorozatban 31 tétmeccse veretlenek az Újpesttel szemben.

♦ Az októberi Megyeri úti odavágón Varga Barnabás góljára Aljosa Matko válaszolt, és ezzel megszakadt az újpestiek zöld-fehérek elleni csaknem két és fél éves – a hosszabbítások nélkül 603 játékpercen át tartó – élvonalbeli gólképtelensége. Az 1–1-es döntetlen egyben azt is jelentette, hogy a lila-fehérek a legutóbbi 3 NB I-es derbiből – 2 iksz mellett – csak egyet vesztettek el. Hasonlóra ezt megelőzően 2018 és 2019 között, Nebojsa Vignejevics első újpesti edzősködése alatt volt példa. 

♦ A FTC az előző 15 hazai bajnokiját megnyerte a lilák ellen a Groupama Arénában, ezeken összesen 29 gólt ért el és csupán 4-et kapott. Az Újpest legutóbb több mint kilenc éve, a 2016. szeptember 24-én 3–3-mal záruló derbin tudott pontot rabolni a Groupama Arénából.

♦ A Fradi a felkészülési mérkőzéseket tekintve is az első győzelmét aratta 2026-ban vasárnap a Paks otthonában, ráadásul először nem kapott gólt (1–0). Az NB I-ben az idén 50 százalékos a teljesítménye (1 diadal, 1 vereség).

♦ Az Újpest nemcsak hogy nyeretlen, amióta a télen Dárdai Pál sportigazgató és Szélesi Zoltán vezetőedző átvette a csapat szakmai irányítását (1 iksz, 1 vereség), hanem kevesebb lőtt góljával (1) utolsó a tavaszi tabellán. 

♦ A lila-fehéreknél trénerként az első derbijére készül Szélesi Zoltán, akinek játékosként már van tapasztalata arról, miként lehet idegenben legyőzni az FTC-t: 2001 októberében ugyanis végig tagja volt annak a csapatnak, amely a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 1–1 után tizenegyesekkel 5–2-re nyert az Üllői úton, majd 2004 májusában is ott volt a pályán, amikor az Újpest Mészöly Géza irányításával bajnoki meccsen győzött 1–0-ra az Albert-stadionban.  

♦ A Ferencváros házigazdaként 3 győzelem és 2 döntetlen mellett már az 5. otthoni bajnoki vereséget szenvedte el legutóbb az ETO ellen (1–3). Egy idényen belül előzőleg 15 éve, 2011–2012-ben – Prukner László, Nagy Tamás, majd Détári Lajos irányításával – volt példa hasonlóra. Az FTC akkor 6 hazai vereséggel zárta az évadot.

♦ A lila-fehérek 4–3–3-as idegenbeli mutatójukkal hetedikek a vendégtáblázaton, viszont az előző 5 házon kívüli fellépésükből csupán egyet veszítettek el, a kisvárdait (0–3). 

VASÁRNAP

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Bár 2025-ben a felcsútiak mindkétszer legyűrték a zalaiakat, 19 élvonalbeli találkozó után minimális különbséggel mégis a ZTE az eredményesebb a párharcban, hiszen 7 Puskás Akadémia-siker és 4 döntetlen mellett 8-szor az egerszegiek győztek.

♦ Az előző 10 találkozójukból csupán 1 lett döntetlen, 2023 szeptemberében a ZTE Arénában (1–1), ezen kívül 4-szer a kék-fehérek, 5-ször a felcsútiak nyertek, legutóbb Lukács Dániel lövésével 1–0-ra.

♦ A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett is az egerszegiek a sikeresebbek, hiszen 3 hazai diadalt és 1 döntetlent leszámítva 4-szer a vendég zalaiak győztek. Legnagyobb felcsúti sikerüket 2021 áprilisában aratták, amikor 4–1-re nyertek. A Pancho Arénában legutóbb, tavaly márciusban Wojciech Golla öngólja után fordítani tudtak Nagy Zsolték (2–1).

♦ A felcsúti csapat 50 százalékos teljesítményt nyújtott 2026-ban, a Paks elleni hazai kudarcát (1–2) a már-már megszokott újpesti győzelmével feledtette (1–0).

♦ A ZTE két egygólos meccset játszott az idén, a Barcika elleni diósgyőri sikere után meglepetésre odahaza alulmaradt a kiesésre álló Nyíregyházával szemben, így megszakadt a 7 fordulón át tartó veretlenségi sorozata (5 győzelem, 2 iksz).

♦ A felcsútiak eddig közepesen szerepeltek vendéglátóként, a mutatójuk 4–2–4. Az előző 3 otthoni meccsük egyaránt 2–1-es eredménnyel zárult, ezekből kettőt elvesztettek és csak a DVTK-t győzték le. 

♦ A Zalaegerszeg idegenben több pontot gyűjtött (15), mint odahaza (12). A 4–3–3-as mérlegével ott van a középmezőnyben. Legutóbb november 2-án, Debrecenben maradt alul (1–2), azóta 1 iksz mellett 3-szor úgy nyert, hogy közben gólt sem kapott.   

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–MTK BUDAPEST 

♦ Az eddigi 26 élvonalbeli összecsapásuk alapján elsöprő a fővárosiak fölénye, hiszen az örökmérleg 3 nyíregyházi győzelem, 7 döntetlen, 16 diadal MTK-siker. 

♦ 1994 és 2023 között 7 találkozójuk volt az NB II-ben, ezek közül 5-öt nyertek meg a budapesti kék-fehérek és csak 2-t a nyíregyháziak, 2018 márciusában a régi Városi Stadionban, majd 2022 októberében Sényőn – egyaránt 2–0-ra. 

♦ A Szpari NB I-be való 2024-es feljutása óta rendre az éppen aktuális hazai csapat győzött ebben a párharcban: tavalyelőtt novemberben a Nyíregyháza 2–0-ra, az MTK pedig kétszer 3–0-ra, majd tavaly októberben 5–1-re. Ebben a bajnoki kiírásban az utóbbi volt a nyírségiek legnagyobb különbségű veresége – még Szabó Istvánnal a kispadon.   

♦ A piros-kékek pályaválasztása mellett 5-ször nyertek a fővárosiak, 6-szor iksz lett a mérkőzés vége, az egyetlen szabolcsi siker 2024 őszén Nagy Dominik, valamint a 2021 és 2022 között az MTK-ban is játszó Kovácsréti Márk góljával jött össze.  

♦ A még mindig kiesésre álló Nyíregyháza jól kezdte az évet: előbb otthon a ráadással együtt 40 percet emberhátrányban futballozva megtartotta az 1–1-et az Újpest ellen, majd a télen érkező nigériai Muhamed Tijani góljával idegenben fektette két vállra a 7 fordulón át veretlen Zalaegerszeget (1–0).

♦ Pinezits Máté vezetőedző téli kinevezése óta 50 százalékos az MTK teljesítménye: a kisvárdai sikert (3–2) az utolsó helyezett Kazincbarcikától elszenvedett váratlan hazai vereség (1–3) követte.

♦ A Szpari otthoni produkciójával több mutató alapján is utolsó a mezőnyben: a legkevesebb győzelem (1) és szerzett gól (9), a legrosszabb gólkülönbség (–9), valamint egálban a legkevesebb pont (7) áll a neve mellett. Egyetlen hazai győzelmét október 4-én a ZTE felett aratta (3–1).

♦ A kék-fehérek csupán pontjaik egyharmadát gyűjtötték be idegenben, 24-ből 8-at. A 2–2–6-os mérlegükkel a 21. forduló előtt csak 2 csapatot előznek meg a vendégtabellán. 

A 21. FORDULÓ PROGRAMJA
Február 6., péntek
17.45: Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport; rádió: Nemzeti Sportrádió). Vezeti: Bogár Gergő
Február 7., szombat
12.45: Diósgyőri VTK–ETO FC (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió)
14.45: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió)
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)
Február 8., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió
17.15: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. ETO FC

20

11

6

3

41–20

+21 

39 

  2. Ferencvárosi TC

20

11

4

5

37–21

+16 

37 

  3. Paksi FC

20

10

6

4

41–28

+13 

36 

  4. Debreceni VSC

20

10

5

5

31–25

+6 

35 

  5. Puskás Akadémia

20

9

4

7

26–25

+1 

31 

  6. Kisvárda

20

8

4

8

25–33

–8 

28 

  7. Zalaegerszegi TE

20

7

6

7

30–27

+3 

27 

  8. MTK Budapest

20

7

3

10

37–42

–5 

24 

  9. Újpest FC

20

6

5

9

28–34

–6 

23 

10. Diósgyőri VTK

20

4

7

9

27–34

–7 

19 

11. Nyíregyháza Spartacus

20

4

6

10

21–35

–14 

18 

12. Kazincbarcika

20

4

2

14

20–40

–20 

14 


 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
2 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
4 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
6 órája

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
7 órája

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
19 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
23 órája
Ezek is érdekelhetik