Torna: Molnár és Mayer az összetett mesterfokú bajnok

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.11.15. 18:27
null
Mayer Gréta bajnoki címet nyert (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Tornában a mesterfokú bajnokság egyéni összetett versenyét rendezték meg szombaton a győri Audi Arénában: az aranyérmet Molnár Botond és Mayer Gréta szerezte meg.

Több hiányzó is akadt, hiszen például Mészáros Krisztofer a kiújuló bokasérülése miatt mégsem léphetett pódiumra „hazai pályán”, vagyis a győri klub versenyzőjeként a győri mesterfokú bajnokságon – és nem nevezett a versenyre a női vonal több sérültje, így Kovács Zsófia, Czifra Bettina Lili és Székely Zója sem.

Ez azért nem von le semmit sem Molnár Botond és Mayer Gréta szombati teljesítményéből, hiszen mindketten szépen tornáztak, és mindketten magabiztosan szerezték megy egyéni összetettben a mesterfokú bajnoki címet. A női versenyt a tragikusan fiatalon elhunyt tornász, Kanyó Éva emlékére rendezték meg.

Boldog vagyok, mind a hat szeren jól dolgoztam – nyilatkozta Molnár Botond. – Vasárnap jönnek a szerenkénti döntők, magammal szemben az az elvárásom, hogy nem teljesíthetek rosszabbul, mint szombaton.”

Minden szeren remekeltem, külön öröm számomra, hogy gerendán is én voltam a legjobb – erre a különleges alkalomra még inkább készültem, ezzel is méltó módon emlékezve Kanyó Évára, aki a gerendán lélegzetelállító gyakorlatokra volt képes” – mondta el Mayer Gréta.

Vasárnap a győri Audi Arénában 10.30-kor kezdődnek a szerenkénti döntők.

TORNA
MESTERFOKÚ BAJNOKSÁG, GYŐR
Egyéni összetett. Férfiak. Bajnok: Molnár Botond (Győri AC, edző: Pisák Tamás) 79.332, 2. Závory Szilárd (FTC-Telekom) 74.632, 3. Markó Levente Soma (KSI SE) 73.398
Nők. B: Mayer Gréta (DKSE, e: Trenka János) 50.532, 2. Szilágyi Nikolett (DEAC) 48.032, 3. Schermann Bianka (Veszprémi TC) 46.932

 

Legfrissebb hírek

Torna: újabb magyar érmek a Balkán-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.11.07. 15:03

Mészáros Krisztofer: Van még bennem tartalék

Egyéb egyéni
2025.10.27. 09:13

Draskóczy Imre: Két tornászunk is ott volt a világ élvonalában

Egyéb egyéni
2025.10.26. 12:13

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
2025.10.25. 16:20

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
2025.10.25. 14:07

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28
Ezek is érdekelhetik