Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

2025.09.23. 19:31
null
José Luis Martínez-Almeida (Fotó: Getty Images)
A tartományi parlament napirendre tűzte, hogy Madrid pályázna a 2040-es nyári olimpia megrendezésére.

Az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal beszámolója szerint Isabel Díaz Ayuso, a fővárosi régió elnöke azt nyilatkozta, hogy Madrid „harcolni fog a játékokért”, ugyanakkor elismerte azt is, hogy a szeptember 14-én zárult Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny során a palesztinpárti megmozdulások ártottak a nemzetközi megítélésének.

„Néhány sportoló és szövetség azt mondta nekünk, hogy az olimpiai szellem sérült” – fogalmazott. Ayuso azzal érvelt, hogy Madrid már bizonyította referenciáit nagy sporteseményeken, ennek megfelelően rendelkezik az olimpia megrendezéséhez szükséges létesítményekkel és sportkultúrával. José Luis Martínez-Almeida főpolgármester szintén reméli, hogy a játékok „előbb vagy utóbb” eljutnak Madridba, bár ő is elismerte a vueltás tüntetések okozta károkat.

Spanyolország eddig csak egyszer rendezett nyári olimpiát, 1992-ben Barcelona. Madrid négyszer próbálkozott, de 1972-ben, 2012-ben, 2016-ban és 2020-ban sem nyerte el a rendezési jogot, míg Sevilla a 2004-es és 2008-as játékokra pályázott sikertelenül.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Videó: Nem fogták vissza magukat a spanyol játékosok – több mint egymillióan ünneplik a válogatottat Madridban

Foci vb 2026
2026.07.20. 21:40

Videó: elkezdődött a buszos felvonulás Madridban

Foci vb 2026
2026.07.20. 21:18

Ezen az útvonalon megy végig a spanyolok busza Madridban

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:10

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01