Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

B. L.B. L.
2025.12.23. 17:29
null
A ZTE FC a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás az idényben kilenc NB II-es mérkőzésen lépett pályára, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában.

Ígéretes fiatalt szúrt ki magának a ZTE FC. Lapunk információja szerint az NB I-ben 7. helyen álló klub a múlt héten felvette a kapcsolatot a Mezőkövesddel, hogy Vörös Barna megszerzéséről egyeztessen. A 17 éves középpályás az idényben kilencszer lépett pályára az NB II-ben, októberben a Budafok elleni mérkőzést az ő találatával nyerte meg csapata 1–0-ra – ezzel ő lett az első 2008-as születésű labdarúgó, aki gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában.

A Tápiószentmártonról induló, U18-as válogatott fiatal édesapja, a korábbi NB I-es labdarúgó, Vörös Péter által alapított Kincsem Lovaspark SE-ben nevelkedett, mellette futsalozott, majd 2025 telén a horvát élvonalbeli NK Istrához szerződött. Mezőkövesden felfigyeltek a tehetségére, július óta a csapattal készült, az elhúzódó papírmunka miatt szeptemberig kellett várnia a bemutatkozásra – amióta nincs akadálya a szerepeltetésének, Csertői Aurél vezetőedzőtől minden mérkőzésen játéklehetőséget kapott, átlagosan egy órát töltött a pályán.

A Cube adatelemző rendszere által labdaszerző vagy box to box középpályásként aposztrofált labdarúgó leginkább bal oldali szélsőként vagy a középpálya tengelyében kapott szerepet. A mutatók szerint fiatal kora ellenére a legjobbak közé tartozik a posztján, minden szegmenst figyelembe véve a pozíciójában szereplők 86 százalékánál jobb teljesítményt nyújtott: cselezés, lövésmennyiség, védekezési intenzitás, labdaszerzés, szerelés és tizenhatoson belüli jelenlét vonatkozásában is kiemelkedett NB II-es szinten. 

Szerződtetésével a ZTE FC a magyarszabálynak megfelelő labdarúgóval erősítene, igaz, az előírásnak megfelelő játékosból most sem szenved hiányt: Bodnár Gergő (1135 perc az idényben), Papp Csongor (624) és Klausz Milán (183) is 2005-ben született. 

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
6 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
18 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55