Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

2025.12.15. 13:51
null
Győrik Csaba (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A Nemzetközi Sportlövő-szövetség (ISSAF) közzétette a 2028-as Los Angeles-i olimpia kvalifikációs rendszerét és menetrendjét, ennek alapján a sportág versenyein – csakúgy, mint legutóbb Párizsban – 340 lövő, 170 férfi és 170 nő vehet majd részt, ugyanakkor a finálék lebonyolítása és létszáma több versenyszámban is változik.

A kaliforniai játékokon a tavalyihoz hasonlóan 12 egyéni és három vegyes csapat számot rendeznek, a műsor a rotációs elvnek megfelelően annyiban módosul, hogy a koronglövőknél skeet helyet trapban lesz vegyes csapat verseny. Kvótákat egyéni számokban lehet majd szerezni, a vegyes csapat versenyek mezőnye pedig a kvalifikált lövőkből áll össze légpuskában, légpisztolyban és trapban is. Az olimpián összesen 340 sportlövő indul majd.

A kvalifikáció menetében történt változás az előző ötkarikás periódushoz képest, ugyanis a jövőre induló időszakban ismét lehet majd világkupa-versenyeken kvótát szerezni. A kiírás alapján a 2027-es vk-viadalokon egy-egy olimpiai hely talál gazdára, azaz versenyszámonként összesen négy-négy.

Az első kvótaszerző verseny a 2026. november 1. és 15. között sorra kerülő dohai világbajnokság lesz, amelyen minden ötkarikás egyéni szám első három-három helyezettje szerez indulási jogot.

A 2026-os összevont vb-n (36 kvóta), a 2027-es világkupákon (48 kvóta), a 2027-es puska, pisztoly világbajnokságon (24 kvóta) és a 2027-es koronglövő vb-n (12 kvóta) összesen 120 kvóta talál gazdára. Ezeken felül minden kontinentális szövetségnek jár meghatározott indulási jog, amit az általuk rendezett kontinensviadalokon oszthatnak szét. Európának 60 helye van, s amint azt Győrik Csaba, a magyar szövetség technikai igazgatója, egyben az olimpiai bronzérmes Major Veronika edzője az MTI-nek elmondta, az már biztos, hogy ezekből 12-t a 2027-es isztambuli Európa Játékokon lehet majd megszerezni, azaz a multisport eseményen számonként egy-egy kvóta kel el. Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a fennmaradó 48-at milyen leosztásban osztják ki a Los Angeles-i játékokat megelőző Európa-bajnokságokon.

A kijelölt versenyeken megszerezhető kvóták mellett az olimpiai ranglistáról is ki lehet majd jutni a játékokra, számonként egy-egy lövőnek, illetve 12 kvótát a nemzetközi szövetség oszt majd ki a kvalifikációs sorozat lezárultát követően. A kiírás alapján egy nemzetből maximum 24 sportlövő lehet ott Los Angelesben, míg a házigazda amerikaiaknak 12 hely garantált.

A kvalifikációs rendszer ismertetése mellett a nemzetközi szövetség számos technikai és versenyrendszert érintő változást is bejelentett. Ezek közül a legfontosabb, hogy minden olimpiai számban ezentúl nyolcas döntőt rendeznek majd. Ez a változtatás a koronglövőszámokat és a férfi gyorstüzelő pisztolyt érinti, melyekben mostanáig hat-hat lövő volt érdekelt a finálékban. Győrik Csaba arról is beszélt az MTI-nek, hogy a döntők lebonyolításán is módosítanak több számban is, aminek a célja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kérésének megfelelően a finálék hossza ne legyen több harminc percnél. Az új formátumukat a december elején rendezett világkupadöntőben már tesztelték, de ezekben még kisebb változások előfordulhatnak. Az viszont már biztos, hogy a vegyes csapat számokban nem rendeznek külön arany- és bronzmérkőzést, hanem a legjobb négy egyszerre fog majd megküzdeni a dobogós helyekért.

 

Legfrissebb hírek

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

Egyéb egyéni
2026.04.29. 21:30

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
2026.04.28. 11:07

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Gyermeket vár az új-zélandiak nyolcszoros olimpiai bajnok kajakosa, de Los Angelesben már ott lenne

Kajak-kenu
2026.04.16. 11:46

Sportlövő-vk: Dénes Eszter hét tizeddel maradt le a légpuska döntőjéről

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:17

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05
Ezek is érdekelhetik