Darts-vb: térdsérüléssel győzte le Peter Wright Andersont

Vágólapra másolva!
2022.01.03. 16:35
null
Peter Wright (jobbra) játékán nem látszott a sérülése (Fotó: Getty Images)
Amint arról beszámoltunk, vasárnap este a Londonban zajló dartsvilágbajnokság elődöntőjében a skót Peter Wright szenzációs mérkőzésen múlta felül honfitársát, a kétszeres világbajnok Gary Andersont. A 2020-as tornát megnyerő Wright a hétfő esti döntőbe való bejutása után elárulta: nem volt teljesen egészséges az elődöntő során.

 

Miután Wright vasárnap esti játékán nem lehetett nyomát látni, hogy sérült lenne, ezért némi meglepetéssel szolgált, amikor az elődöntő után elárulta, komoly térdfájdalmakkal harcolta ki pályafutása második világbajnoki döntős szereplését.

„Az elmúlt néhány napban térdsérüléssel bajlódom. Bekötöttem, de még most is nagyon éget és szúr. Hétfőn pihentetni fogom és a döntőre remélhetőleg nem lesz semmi bajom. Néhány napja gyakorlás közben már éreztem egy kis szúrást, és olyan érzésem volt, mintha folyadék lenne a térdkalácsom alatt. Ezért bekötöttem, szombat éjszakára és úgy voltam vele, hogy a Gary elleni meccsre leveszem, de szerencsére nem tettem meg” – árulta el Wright, aki hozzátette, a vasárnapi elődöntőben pályafutása talán legjobb meccse volt.

A Michael Smith–Peter Wright döntőt az nso-hu-n folyamatosan frissülő szöveges közvetítéssel követhetik olvasóink hétfő este kilenctől. A mérkőzés beharangozóját ITT olvashatják el.

DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
DÖNTŐ
(Tv: Sport1)
21.00: Michael Smith (angol, 9.)–Peter Wright (skót, 2.)

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik