Darts PL: kiesett a címvédő; Wright megint kikapott

M. D.M. D.
2021.04.21. 01:36
null
Glen Durrant kiesése címvédőként már hét forduló után biztossá vált (Fotó: PDC)
Glen Durrant a hetedik meccsét is elveszítette az idei darts Premier League-sorozatban – ezúttal José de Sousától kapott ki 7–4-re –, így hét forduló után biztossá vált, hogy címvédőként már az alapszakasz első fázisát követően búcsúzik a további küzdelmektől.

 

VÁLTOZÁS A PDC ÉLÉN

Kedden lemondott posztjáról Barry Hearn, a Matchroom Sport Group vállalat és az annak érdekeltségi körébe tartozó szervezetek elnöke. Helyét fia, Eddie Hearn veszi át, ő lesz a jövőben a PDC (Professional Darts Corporation) első embere is. Munkáját édesapja ezentúl tanácsadóként segíti. Barry Hearn 1982-ben alapította meg a Matchroom Sport csoportot, az azóta eltelt csaknem 40 évben szignifikáns szerepet játszott a darts mellett a sznúker, a biliárd és a golfsport felvirágoztatásában is.

Glen Durrant a hetedik mérkőzésén is 90 pont alatti körátlaggal zárt, és 3–2-es előnyről 7–4-es vereséget szenvedett az egymás után harmadszor nyerő José de Sousától, ezzel biztossá vált a kiesése, sőt az is, hogy utolsóként zár majd az idei PL-sorozatban, ugyanis már a jelenleg kilencedik Rob Crosst sem érheti utol.

A játéknap legjobb teljesítményével James Wade rukkolt ki, aki 105.76-os átlaggal verte meg 7–4-re az egymás után másodszor veszítő Peter Wrightot. A forduló slágermeccsén Gary Anderson 5–3-as hátrányból felállva mentett pontot Michael van Gerwen ellen, míg Dimitri Van den Bergh magabiztos (és magas színvonalú) játékkal győzte le Crosst, így pontelőnnyel vághat neki a szerdai nyolcadik körnek.

DARTS
PREMIER LEAGUE (MILTON KEYNES)
7. FORDULÓ

Glen Durrant (angol) (89.32)–José de Sousa (portugál) (96.09) 4–7
Rob Cross (angol) (99.95)–Dimitri van den Bergh (belga) (101.17) 4–7
Nathan Aspinall (angol) (95.44)–Jonny Clayton (walesi) (99.5) 6–6
Peter Wright (skót) (98.36)–James Wade (angol) (105.76) 4–7
Michael van Gerwen (holland) (98.25)–Gary Anderson (skót) (97.37) 6–6

A SZERDAI PROGRAM
Rob Cross (angol)–Nathan Aspinall (angol)
Gary Anderson (skót)–Dimitri Van den Bergh (belga)
Michael van Gerwen (holland)–José de Sousa (portugál)
James Wade (angol)–Jonny Clayton (walesi)
Peter Wright (skót)–Glen Durrant (angol)

AZ ÁLLÁS
1. Dimitri Van den Bergh 7 4 2 1 43–31 +12 10
2. Nathan Aspinall 7 3 3 1 44–35 +9 9
3. Michael van Gerwen 7 3 3 1 42–33 +9 9
4. Jonny Clayton7
3
2
2
39–36
+3
8
5. José de Sousa
7
3
2
2
41–38
+3
8
6. Gary Anderson 7 3 2 2 41–38 +3 8
7. James Wade 7 3 1 3 39–37 +2 7
8. Peter Wright 7 2 2 3 35–42 –7 6
9. Rob Cross 7 2 1 4 37–40 –3 5
10. Glen Durrant 7 – – 7 18–49 –31 0
Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
10 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30

Hungarian Darts Trophy: kiesett a nyolcaddöntőben Van Gerwen és Cross

Egyéb egyéni
2026.08.30. 17:48

Hungarian Darts Trophy: Clayton ellen is megállta a helyét Kádár László, Van Veen gyorsan búcsúztatta Major Nándort

Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:13