Darts: Raymond van Barneveld bejelentette a visszavonulását

Vágólapra másolva!
2018.11.19. 13:27
null
Raymond van Barneveld végleg elköszön (Fotó: AFP)
Az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld bejelentette, hogy a 2020-as világbajnokság után befejezi a pályafutását.

 

„Azt vettem észre magamon, hogy már nem bírom úgy, mint régen. Tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes, de a Michael van Gerwennel közösen nyert vébén kívül az elmúlt három-négy évben nem jöttek össze a dolgok. A következő évem lesz a harmincötödik a legmagasabb szinten, s egyúttal ez lesz az utolsó” – kezdte Raymond van Barneveld.

„Nem nyerek már tornákat, nem tudom miért. Rengeteg dolog történt a magánéletemben, emellett azt is észrevettem, hogy fizikailag sem vagyok százszázalékos már. Nincs meg a motiváció, és az erőnlétem ahhoz, hogy folytassam.”

„Győztes típus vagyok, de már nem tudok nyerni. Talán még vár rám néhány siker, csodálatos lenne, de már nem vagyok képes arra, hogy hétről hétre ezt csináljam. Ez a sport mindent megadott nekem, és ezért örökké hálás leszek.”

Az 51 éves holland egyike azon három dartsjátékosnak, aki öt világbajnoki címig jutott: Barney négyszer (1998, 1999, 2003, 2005) nyert a BDO által szervezett tornán, s egyszer a PDC tornáján is a csúcsra ért, Phil Taylort legyőzve a fináléban egy elképesztően izgalmas mérkőzésen. PDC-s pályafutása során összesen 29 címet nyert, a Premier League-ben (2006) és a PDC-világbajnokságon (2009) is ő volt az első, aki megcsinálta a kilencnyilas leget – vagyis kilenc dobással 501-ről kiszállt.



Legfrissebb hírek

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
9 órája

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55

Van, ami (egyelőre) változatlan – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.04. 23:41

A dartitis után csak magáért küzd – Gian van Veen-portré

Egyéb egyéni
2026.01.04. 14:14

„Az autómat még nem cserélhetem le...” – Luke Littler a pénzdíjáról

Egyéb egyéni
2026.01.03. 23:07
Ezek is érdekelhetik