Laureus-díj: Vettel és Franklin kapta a „sportolói Oscart”

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 16:23
null
Sebastian Vettelt választották meg 2013<br /> legjobb férfi sportolójának (Fotó: Action Images)
A férfiaknál a Formula-1 német világbajnoka, Sebastian Vettel, a nőknél pedig az amerikai úszó, Missy Franklin lett – mint 2013 legjobb sportolója – a Laureus-díj kitüntetettje.

A sportolói Oscar-díjként számon tartott elismerés gazdáinak névsorát szerdán tették közzé a malajziai fővárosban, ahol külön ünnepség keretében osztották ki a díjakat. Kuala Lumpur mint első ázsiai helyszín azt követően adott otthont a 15. ilyen eseménynek, hogy a Laureus Sportakadémia és a tavalyi házigazda, Rio de Janeiro között ez év elején megszűnt az együttműködés.

Az idén is az ismert kategóriákban hirdettek végeredményt, vagyis – a sportakadémia csaknem félszáz tagjának döntése alapján – díjazták az előző esztendő legjobb férfi és női sportolóját, csapatát, az év felfedezettjét, legnagyobb visszatérőjét, legjobb extrémsportolóját és elismerést kapott a fogyatékkal élő versenyzők legjobbika is.

Ami az egyéni győzteseket illeti, Vettel a Red Bull istálló pilótájaként tavaly sorozatban negyedszer kaparintotta meg a világbajnoki címet, míg az úszófenomén Missy Franklin hat úszóarany birtokosaként távozhatott a múlt év nyarán Barcelonából, a vizes vb-ről.

Az év visszatérőjének a férfiaknál a spanyol sztárteniszezőt, Rafael Nadalt választották meg, aki jelenleg a miami tornán szerepel, s azzal nyert a mostani voksoláson, hogy hét hónap után visszatérve 2013-ban két Grand Slam-tornán, a Roland Garroson és az Egyesült Államok nemzetközi bajnokságán is diadalmaskodott, amellett visszavette a vezetést a világranglistán.

A nőknél a kétszeres olimpiai és Európa-bajnok orosz rúdugró, a Laureus-díjat már 2007-ben is kiérdemelt, világcsúcstartó Jelena Iszinbajeva bizonyult a legjobb visszatérőnek, aki hosszabb pihenőt követően a 2013-as moszkvai világbajnokságon hetedik vb-aranyát szerezte meg.

Az év felfedezettje titulust a 21 éves spanyol Marc Márquez, 33 GP-verseny győztese kapta, aki tavaly a harmadik géposztályban is világbajnok tudott lenni a gyorsasági motorosoknál, a királykategóriának számító MotoGP-ben minden idők legfiatalabbjaként szerezve meg a vb-elsőséget.

Az elmúlt év legjobb csapata a legutóbbi idényben minden fontos futballcímet, így a Bajnokok Ligája-elsőséget, a német bajnoki titulust és a hazai kupagyőzelmet is begyűjtő Bayern München lett.

A fogyatékos sportolóknál Marie Bochet francia síversenyző, az extrémsportok művelői közül pedig a brit BMX-es Jamie Bestwick kapta a sportakadémia tagjaitól a legtöbb voksot.

Legfrissebb hírek

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
9 órája

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

MotoGP: Marc Márquez a testvérét megelőzve nyerte meg az Aragóniai Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.06.08. 16:46

Aragóniában sem hibáztak a Márquez fivérek, újabb dupla siker a sprinten

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 15:34

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53
Ezek is érdekelhetik