A csapat tájékoztatása szerint a Közép-Európa Rally Trophy futamon a magyar duó végig diktálta a tempót, és végül elhozta az abszolút elsőnek járó trófeát.
„Régen ültünk versenyautóban, legutóbb nyár elején Rómában. Éppen ezért Szlovéniában többek között a gumiválasztást tudtuk tesztelni, ami fontos volt, hiszen az előttünk álló hétvégén ismét rajthoz állunk, akkor már a rali Európa-bajnokság zárófutamán, Horvátországban” – mondta Herczig Norbert.
A négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta kiemelte, azért döntöttek a szlovén verseny mellett, mert annak a szakaszai és útviszonyai nagyon hasonlítanak a horvát viadaléhoz.
„Jó érzés volt ismét versenyben lenni. Az első gyorsaságitól kezdve vezettünk. Az első napon kiépítettünk egy kisebb előnyt, melyet a második napon kicsit tudtunk még tovább növelni. Végül több mint húsz másodperccel nyertünk” – mesélte a Team Staff House pilótája.