Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

2025.09.09. 18:29
null
Fotó: WHB Győr Rally/Fb
Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a péntektől vasárnapig tartó Győr-ralin.

A szervezők a keddi sajtótájékoztatójukon kiemelték, hogy négy bajnokság szereplői gurulnak át a rajtdobogón az első napon, majd szombaton és vasárnap öt különböző pályán, 14 gyorsasági szakaszon összesen több mint 700 kilométer versenytávot teljesítenek.

Őry Tamás, a rendezőbizottság elnöke bejelentette: az idei évtől minden gyorsasági szakaszt ingyenessé tesznek, ugyanakkor továbbra is szeretnék a versenyt magas szakmai színvonalon és biztonságosan minél nagyobb közönség előtt lebonyolítani. Hozzátette, hogy a nézők számára a pénteki belvárosi gyorsasági szakaszon zajló prológ – vagyis nem mért – futam ígérkezik a leglátványosabbnak, a legizgalmasabb pedig a rábaringi verseny lesz, ahol három kört tesznek meg az autók.

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke úgy fogalmazott: már három éve is egyértelműen látszott, hogy Győrben a közönség ki van éhezve az elsőosztályú raliversenyekre, ezért is érthetetlen, hogy miért kellett csaknem három évtizednek eltelnie ahhoz, hogy 2023-ban visszatérjen a rendezvény, holott a városban az autós viadaloknak komoly hagyományai vannak.

Nagy jelentőségűnek nevezte azt is, hogy a Széchenyi István Egyetem is bekapcsolódott a szervezésbe, hiszen Győr a hazai autógyártás egyik fellegvára. Kiemelte továbbá, hogy egy műszaki felsőoktatási intézmény „magát autó-motorsport egyetemként” is definiálja, az szintlépés a magyar autós kultúrában, amelynek fejlesztése a hazai szövetség egyik legfőbb célkitűzése is. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora úgy fogalmazott: egyetemük nemcsak támogatja a technikai sportokat, csapataik évek óta az elsők között vannak nemzetközi energiahatékonysági versenyekben.

 

Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött a Vasas, és emberhátrányban kétszer is egyenlített a bajnok ETO ellen

Labdarúgó NB I
8 órája

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

„Nem az én kezemben van az ügy” – Efraín Juárezt Keylor Navas ETO-ba igazolásáról is kérdezték a BL-visszavágó előtt

Bajnokok Ligája
2026.07.13. 18:10

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
2026.06.13. 18:42