Német Gábor: A hit és akarat diadala

– Amikor a győri futamon célba ért, már sejtette, hogy ez az abszolút bajnoki címet is jelenti?
– Nem igazán. Abban a pillanatban inkább annak örültünk, hogy sikerült megnyerni azt a kőkemény csatát Turán Frici ellen – mondta Német Gábor. – Az egész versenyen másodpercekre, sőt, tizedekre menő csatát vívtunk, és a hajrában úgy tűnt, nem lesz esélyünk nyerni, de nem adtuk fel, és sikerült fordítani. De visszatérve a kérdésére: a célba érkezés pillanatában csak arra tudtam gondolni, hogy megvan a futamgyőzelem.

– Emlékszünk még azokra az időkre, amikor nem is mértek tizedeket a raliban, most meg tizedek döntenek egy-egy gyorsasági szakaszgyőzelemről, és a verseny végén is csak másodpercek. Mi a nehezebb, gyorsan menni vagy nem hibázni?
– Egy ilyen szoros csata nemcsak a pályán zajlik, hanem azon kívül is – iszonyatos mentális erőket kell mozgósítani a pilótának és a navigátornak egyaránt. Egy-egy győzelemhez az akaraton kívül biztosan kell hit is. Hinni abban, hogy képes vagy nyerni. És bennünk megvolt ez a hit. Egész évben, így Győrben is, ahol plusz nehezítő erő volt a vasárnapi eső, ami még a gumitaktikát is behozta a képbe. Egyszerűen mindennek klappolnia kellett. Ebben a győri versenyben benne volt a rali sava-borsa.

– Ehhez képest nem akkor, hanem egy barátságos szerda délután tudta meg, hogy bajnok lett. Hogy történt?
– Nyilván ez egy kicsit faramuci helyzet, bár a győzelem értékét nem csökkenti. A verseny céljában néhány újságíró megkérdezte, lehet-e már gratulálni a bajnoki címhez, de abban a pillanatban még nem volt biztos az egész, hiszen nem tudtuk, hogyan alakul a szezon vége. Azután szerdán jött a határozat, hogy az idén már csak egy verseny lesz, aminek eredménye normál szorzóval számít, ami azt jelentette, hogy matematikailag már senki sem győzhet le minket. Azonnal hívtam a navigátoromat, hogy elmondjam neki a jó hírt, és hirtelen ő sem tudta hova tenni az egészet, kellett egy kis idő, amíg átfutott rajtunk, hogy ez tényleg megtörtént. Nyilván van egy kis hiányérzetünk, hogy nem a verseny céljában, a többiekkel tudtuk ezt megünnepelni, de majd bepótoljuk.

– Már tavaly is volt matematikai esélyük a bajnoki címre, akkor nem jött össze. Gondolta, hogy az idén összejöhet?
– Tavaly nem ketten, hanem négyen-öten voltunk esélyesek a bajnoki címre, így már annak is nagyon örültünk, hogy sikerült futamot nyerni és hogy az utolsó versenyig maradt esélyünk a végső sikerre. Nem tudtunk élni vele, de ha őszinte akarok lenni, belül éreztem is, hogy erre még nem állok készen, hogy nem fogjuk tudni megcsinálni. Az idénre azonban fejlődtünk annyit mentálisan is, hogy elbírtuk a terhet, az esélyességet nem nyomásként, hanem motivációként éltük meg.

– Mióta várt erre a pillanatra?
– Gyerekkorom óta, azóta, hogy ifjabb Tóth Jánosnak szurkoltam a pálya szélén. Őt látva arra gondoltam, milyen jó lenne átélni egyszer ezt versenyzőként is. Ő volt a példaképem, éppen ezért nagyon jó érzés volt, amikor gratulált, és hogy tanácsokkal lát el, segít nekem.

– Mi billentette az idén Önök felé a mérleg nyelvét?
– Nehéz megmondani… Főleg úgy, hogy Diósgyőrben nekünk is volt egy szerencsétlen defektünk, ami miatt az utolsó előtti pillanatban elúszott a futamgyőzelem esélye… Attól kezdve azonban szerencsénk is volt és gyorsak is voltunk. Nem ismertünk vesztett csatát, minden nehéz helyzetből fel tudtunk állni és menni előre, a saját tempónkban.

– Az idényzáró Zemplén ralin már bajnokként állnak rajthoz. Változtat ez valamin?
– Egyelőre nem dőlt el, hogy tudunk-e egyáltalán indulni, de mi nagyon szeretnénk. Ha sikerülne, végre autózhatnánk felszabadultan, nyomás nélkül – persze változatlan céllal, a győzelemre hajtva. És ha összejönne, akkor megünnepelhetnénk azt is, meg a bajnoki címet is.

– Az abszolút elsőség mindenki életében mérföldkő. Ön elérte. Hogyan tovább?
– Van még bennem lendület és motiváció bőven, a bajnoki cím pedig kis túlzással szárnyakat adott, de korai még arról beszélni, hogy merre tovább. Csak annyit ígérhetek, mindent megteszek majd annak érdekében, hogy legyen folytatás!