Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.12.28. 14:10
null
Fotók: Getty Images
A 2025-ös év Carlos Alcaraz és Jannik Sinner rivalizálásáról szólt a férfiaknál, míg a hölgyeknél a négy Grand Slam-tornából idén kettőt is megnyerő Arina Szabalenka emelkedett a mezőny fölé – ezzel együtt minden évben felbukkannak olyan fiatal játékosok, akik egy váratlan sikerrel (vagy akár sikerekkel) berúgják azt a bizonyos ajtót, bizonyítva, hogy mindig lesznek sikeréhes trónkövetelők, akik képesek felborítani a papírformát. Összeállításunkban közülük mutatunk be ötöt.

JOAO FONSECA

A 19 éves, gyerekkora óta kiemelkedő tehetségnek tartott brazil játékos már az előző években elkezdte bontogatni szárnyait: 2023-ban a juniorok között megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot (US Open), majd ugyanabban az évben a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) junior-világbajnoknak választotta, a sportág történetének első braziljaként. Ugyancsak 2023-ban mutatkozott be a felnőttek között, miután a riói ATP 500-as tornán szabadkártyával indulhatott. 

A tavalyi év többnyire a tapasztalatszerzésről szólt Fonseca számára, aki ezzel együtt megmutatta, hogy pusztán idő kérdése, mikor tör be a legjobbak közé. Az az évi riói tornán (ahol újfent szabadkártyával indult) a negyeddöntőig menetelt, s Alexander Zverev után az ATP 500-as tornák történetének második legfiatalabb negyeddöntőse lett. Az ifjú brazil a folytatásban megnyerte a lexingtoni challengertornát, majd az U20-as ATP-világbajnokságot is behúzta, dacára annak, hogy a résztvevők közül ő volt a legalacsonyabban rangsorolt versenyző.

Az áttörés az idei év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen jött össze Fonsecának, aki a selejtezőkből érkezve az 1. fordulóban (élete első GS-főtáblás meccsén) búcsúztatta a 9. kiemelt Andrej Rubljovot, s Mario Ancic 2002-es sikere óta (a horvát teniszező Roger Federert győzte le Wimbledonban – a szerk.) az első tinédzser lett, aki a világranglista legjobb 10 játékosa közül búcsúztatott valakit egy Grand Slam-tornán. Noha a következő fordulóban már nem tudta megismételni a Rubljov elleni bravúrt, Fonseca így is bekerült a legjobb 100 közé a világranglistán, a sportág történetének legfiatalabb braziljaként 18 évesen, öt hónaposan és hat naposan.

A fiatal, jobbkezes brazil a folytatásban is lendületben maradt, s februárban első ATP-tornagyőzelmét is megszerezte Buenos Airesben – a 250-es torna döntőjében (az ellenfél a hazai színekben versenyző Francisco Cerúndolo volt) aratott siker pedig egy újabb brazil korrekord felállítását jelentette, ezúttal az ATP-tornagyőztesek között. Az idei wimbledoni GS-tornán Fonseca a 3. fordulóig jutott, s ezzel a világranglista legjobb 50 játékosa között találta magát. 

A még mindig szemtelenül fiatal teniszező pályafutásának eddigi csúcspontját a bázeli ATP 500-as torna jelenti: az októberi viadalon a címvédő Giovanni Perricard kiejtésével indított, majd Jakub Mensík visszalépése után legyőzte Denis Shapovalovot és Jaume Munart is. A döntőben a nyolcadik kiemelt Alejandro Davidovich Fokina volt az ellenfél, Fonseca pedig két szettben simán megverte a spanyolt. A svájci tornagyőzelem egyúttal az elmúlt bő két évtized legjobb produkciója volt brazil teniszezőtől férfi egyesben – 2001-ben az egykori világelső, Gustavo Kuerten jutott el hasonló magasságokba a cincinnati mestertorna megnyerésével. Fonseca a világranglista 24. helyén zárta a 2025-ös évadot. 

ALEXANDRA EALA

A jelenleg 20 éves, balkezes versenyző hazájában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd egy 2018-as franciaországi tornagyőzelem után kötött ki a mallorcai Rafa Nadal Akadémián. Juniorként is hamar megvillantotta tehetségét: 2020-ban az Australian Opent, míg 2021-ben a Roland Garrost nyerte meg párosban, majd 2023-ban egyesben a US Opent is behúzta. Ugyanebben az évben fejezte be a képzést Nadal akadémiáján, s azóta versenyez a felnőttek között. 

A 2024-es év során nem sok babér termett Ealának a WTA versenyein, ellenben az ITF-tornákon öt tornagyőzelmet is elkönyvelhetett. Legjobb eredményét abban az évben a venetói WTA 125-ös tornán érte el, ahol a legjobb nyolc között Sara Errani parancsolt megálljt neki. 

Az idei évet Eala az ausztráliai Canberrában kezdte, ahol a helyi WTA 125-ös tornán (avagy WTA-challengertornán – a szerk.) a legjobb négyig menetelt, majd jött a márciusi Miami Open, ahol a filippínó teniszező szabadkártyásként, a világranglista 140. helyezettjeként vágott neki a viadalnak. A floridai, WTA 1000 besorolású mestertorna jelentette a nagy áttörést Eala pályafutásában, aki az amerikai Katie Volynets legyőzésével indított, majd zsinórban három Grand Slam-győztest – a lett Jelena Ostapenkót, az amerikai Madison Keyst és a lengyel Iga Swiateket – búcsúztatva (Paula Badosa sérülés miatt lépett vissza a nyolcaddöntőben – a szerk.) menetelt az elődöntőig, ezzel a sportág történetében első Fülöp-szigeteki játékosaként jutott el egy WTA 1000-es torna ezen szakaszáig, továbbá első filippínóként győzött le GS-győztes ellenfelet, valamint a világranglistán a legjobb 10 között jegyzett játékost (közülük Keys és Swiatek személyében rögtön kettőt is). Noha a legjobb négy között Jessica Pegula már túl nagy falatnak bizonyult (az amerikai nagy csatában, döntő szettben múlta felül Ealát), a történelmi menetelés egészen a világranglista 75. helyéig repítette őt.

A folytatásban Eala ugyan nem hengerelt (a Roland Garroson és Wimbledonban is az eljutott a főtáblára, de az 1. fordulóban búcsúzott), de további mérföldköveket ért el azzal, hogy pályafutása során először döntős lett WTA-tornán Eastbourne-ben (a WTA 250-es viadal fináléjában Maya Joint diadalmaskodott), majd a US Openen a sportág történetének első Fülöp-szigeteki versenyzőjeként tudott mérkőzést nyerni egy Grand Slam-torna főtábláján (az ellenfél a 14. kiemelt dán Clara Tauson volt). 

Szeptemberben Eala pályafutása első WTA-tornagyőzelmét is megszerezte, amikor a mexikói Guadalajarában, a WTA 125-ös viadal döntőjében szetthátrányból felállva gyűrte le Udvardy Pannát. A folytatásban a 20 éves játékos további győzelmeket jegyzett, így a világranglista 53. helyén zárta a 2025-ös évadot. Eala mindeközben a Fülöp-szigeteki válogatottban is pályára lépett, s decemberben aranyérmes lett a thaiföldi Délkelet-ázsiai Játékokon (SEA Games) női egyesben.

Miután a Fülöp-szigetek nem tartozik a sportág nagyhatalmai közé (a délkelet-ázsiai ország történetének legjobb teniszezője Felicisimo Ampon volt, aki még az ötvenes években jutott el kétszer a Roland Garros negyeddöntőjébe – a szerk.), Eala már most minden idők egyik legjobb filippínó teniszezőjének számít, mindkét nemet figyelembe véve – ennek tükrében pedig nem meglepetés, hogy a 20 éves lány rendkívül népszerű hazájában, ahol például a Vogue magazin helyi kiadásának a címlapján is szerepelt. 

LEARNER TIEN

A 20 éves, balkezes amerikai játékos vietnami bevándorlók gyerekeként született 2005-ben a kaliforniai Irvine-ben. Juniorként (összeállításunk korábbi szereplőivel ellentétben) nem nyert Grand Slam-tornát, ellenben 2023-ban az Australian Openen és a US Openen is döntőt játszott. 

A felnőttek között mindeközben már 2022-ben bemutatkozott, miután a korosztályos (16 és 18 év közöttiek – a szerk.) országos bajnokság győzteseként szabadkártyát szerzett az az évi US Openre, ahol 16 évesen négyszettes vereséget szenvedett a 32. kiemelt Miomir Kecmanovicstól. Egy évvel később ismét szabadkártyával indult az idény utolsó Grand Slam-tornáján, de ezúttal honfitársa, a 10. helyen kiemelt Francis Tiafoe volt az ellenfél, s a csoda ez alkalommal is elmaradt. 

Tien 2024 júliusában nyerte meg első challengertornáját, majd augusztusban a világranglista 231. helyezettjeként bejutott a Winston Salem Open főtáblájára, s az ATP 250-es viadalon zsinórban három győzelemmel – a második fordulóban a 9. helyen kiemelt Marozsán Fábiánt is búcsúztatva – a legjobb nyolc közé menetelt, ahol aztán két szettben kikapott a spanyol Pablo Carreno Bustától. Ezt követően ősszel további két challengertornán diadalmaskodott Tien, így az év végi U20-as ATP-vb-n (ugyanazon a versenyen, amelyen a fentebb bemutatott Joao Fonseca diadalmaskodott) is pályára léphetett. 

Az idei évet rendkívül erősen kezdte az akkor még 19 éves Tien, miután az Australian Openen Camilo Ugo Carabelli ellen megszerezte pályafutása első győzelmét egy Grand Slam-torna főtábláján, majd mindezt megfejelte azzal, hogy a következő fordulóban 4 óra 50 perces csatában búcsúztatta az ötödik kiemelt Danyiil Medvegyevet. A melbourne-i viadalon végül a 4. fordulóig menetelt, Lorenzo Sonego volt a végállomás. 

Februárban az acapulcói ATP 500-as tornán úgy jutott be a legjobb nyolc közé, hogy a nyolcaddöntőben két játszmában megverte az első kiemelt, a világranglistán akkoriban a második helyen álló Alexander Zverevet, ezzel bekerült az ATP világranglistájának legjobb 70 játékosa közé. Tien egyúttal Andy Roddick 2001-es bravúrja óta (ő 18 évesen gyűrte le az akkori világelső Gustavo Kuertent) a legfiatalabb amerikai lett, aki le tudott győzni valakit a világranglista legjobb három játékosa közül.

Az év második felében Tien egy újabb mérföldköveket ért el: a WTA 1000-es besorolású Canadian Openen a 4. fordulóig jutott, októberben döntőt játszott a pekingi (ATP 500-as besorolású) China Openen, novemberben pedig megszerezte pályafutása első ATP-tornagyőzelmét a metzi ATP 250-es besorolású viadal (Moselle Open) megnyerésével, így a világranglista 28. helyén zárta az évadot. A 20. születésnapját decemberben ünneplő játékos franciaországi sikerével Roddick óta az első amerikai tinédzser lett, aki nyerni tudott egy ATP-viadalon.

Az eddigi eredményei alapján a kemény borítást preferáló amerikaival (aki az ünnepek előtt az idei U20-as ATP-világbajnokságot is megnyerte) az év során nagyot fordult a világ, s 2026-ban vélhetően már kiemeltként várhatja az év első Grand Slam-tornáját.

VICTORIA MBOKO

A kanadai tenisz jelenlegi (egyesben) legmagasabban rangsorolt játékosa kongói menekültek gyermekeként született az észak-karolinai Charlotte városában, szülei Mboko két hónapos korában települtek át Kanadába. Victoria egy négygyermekes család legfiatalabb tagja, s miután mindhárom idősebb testvére teniszezett, ő is ezt a sportot választotta.

A jobbkezes, jelenleg 19 éves teniszező 2022-ben mutatkozott be a felnőttek között, s abban az évben meg is nyert egy ITF-tornát Saskatoonban, amelyet egy évvel később ismét elhódított. Ezzel együtt pályafutása első éveiben sérülések akadályozták, így noha párosban eljutott két GS-torna döntőjébe juniorként (mindkétszer 2022-ben), látványosan nem tudott kiemelkedni a mezőnyből.

Az idei évnek ezzel szemben kimagasló formában vágott neki Mboko, s az év első két hónapjában ITF-tornákon zsinórban 22 meccset nyert, s négy alkalommal (Petit-Bourg, Le Lamentin, Róma, Manchester) lett tornagyőztes ebben az időszakban. Mindezt márciusban megfejelte Portóban egy ötödikkel is, így ekkor már a 156. helyen jegyezték a WTA világranglistáján. 

Mboko ezt követően is jelezte egy-egy apróbb sikerrel, hogy előbb-utóbb számolni kell vele: a márciusi miami mestertornán, majd a májusi római mestertornán is nyert egy-egy meccset (előbbi viadalon szabadkártyával utóbbin a selejtezőkből feljutva indult), miközben bemutatkozott a Billie Jean King-kupában szereplő kanadai válogatottban is, ahol a  Románia elleni selejtezőn egyesben legyőzte Miriam Bulgarut.

A Roland Garros főtáblájára három selejtezőmérkőzést megnyerve jutott fel, majd két találkozót is megnyert, mielőtt a 3. fordulóban Cseng Csin-ven búcsúztatta. Wimbledonban Mboko a 25. helyen kiemelt Magdalena Frech ellen borította papírformát, de a 2. fordulóban Hailey Baptiste már megoldhatatlan feladatnak bizonyult. 

Az ITF-tornákon mutatott győzelmi sorozat után tehát a WTA-tornák mezőnyében is akadtak biztató jelek, de semmi nem utalt arra, amely a Canadian Openen történt. Mboko szabadkártyával indult a viadalon, s a 2. fordulóban már meglepetésnek számított, amikor két szettben legyőzte a Grand Slam-győztes, 23. helyen kiemelt Sofia Kenint. Ehhez képest a nyolcaddöntőben már a teljes szakma megjegyezte az akkor még „csak” 18 éves lány nevét, miután rendkívül magabiztos játékkal kiütötte az első kiemelt, a világranglista második helyén álló Coco Gauffot. 

Ezután már nem volt megállás: a nyolc között Jessica Bouzas Maneirót verte meg, míg az elődöntőben drámai csatát vívott Jelena Ribakinával, s a 9. helyen kiemelt kazahot három szettben, egy meccslabdát hárítva fektette két vállra. A fináléban a négyszeres Grand Slam-győztes, de ezúttal nem kiemelt Oszaka Naomi volt az ellenfél, aki rutinjára építve be is húzta az első játszmát. Mbokót ez nem zavarta meg: a kanadai előbb egyenlített, majd a döntő szettet úgy nyerte meg, hogy csak egy játékot engedett a japánnak – kis túlzással a semmiből érkezve, hazai közönség előtt nyerte meg pályafutása első WTA-tornáját, s ennek köszönhetően a világranglista 24. helyén találta magát.

Victoria Mboko számára az év vége is parádésan sikerült: novemberben a WTA 250-es besorolású Hong Kong Opent is megnyerte – s ennek köszönhetően a világranglista 18. helyén zárta az idényt –, majd decemberben két díjat is kapott: Kanadában őt választották meg az év női teniszezőjének, míg a profi női teniszt irányító WTA őt választotta meg az év újoncának.

JANICE TJEN

Az indonéz Janice Tjen 23 éves korával a legidősebb az összeállításunkban bemutatott játékosok közül, de története abban is eltér a többiekétől, hogy velük ellentétben nem szerepelt juniorként Grand Slam-tornákon. Ezzel együtt számos korosztályos viadalon megfordult, így például 2018-ban az összeállításunkban ugyancsak szereplő Alexandra Ealával is találkozott egy manilai junior ITF-torna döntőjében, s le is győzte a Fülöp-szigeteki lányt.

Tjen és szülei a profi teniszezés magas költségei miatt úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államok egyetemi rendszerében fejlesztik a tudását, így a fiatal teniszező 2020 és 2021 között az Oregoni Egyetem, míg 2021 és 2024 között a kaliforniai Pepperdine Egyetem tanulója volt, s utóbbi egyetemen le is diplomázott. Mindeközben Tjen rendszeresen szerepelt ITF-tornákon, melyeken rendkívül eredményes volt, egyesben 13, míg párosban hat tornagyőzelmet könyvelhetett el. Az indonéz játékos elindult a 2022-es Ázsiai Játékokon is, ahol női párosban bronzérmes lett Aldila Sutjiadi oldalán.

Janice Tjen tehát szinte a semmiből bukkant fel az idei US Open selejtezőjében, s nála jóval esélyesebbnek hitt játékosokat búcsúztatva jutott fel a New York-i torna főtáblájára. Az első fordulóban rögtön a 24. kiemelt Veronyika Kugyermetova jött szembe, de Tjen jókora meglepetést okozva három játszmában kiejtette az oroszt. Fontos megjegyezni, hogy Tjen szereplésével 2004 óta először volt indonéz teniszező egy Grand Slam-torna főtábláján (21 évvel ezelőtt Angelique Widjaja ugyancsak a US Openen lépett pályára), míg egy indonéz játékos legutóbbi Grand Slam-tornán aratott győzelméig 2003-ig kell visszamenni, amikor ugyancsak Widjaja tudott mérkőzést nyerni az az évi wimbledoni tornán. Tjen amerikai menetelése ezzel együtt nem tartott sokáig, a 2. fordulóban Emma Raducanu már megoldhatatlan feladatot jelentett neki.

A legjobbak közé frissen megérkező indonéz lány a WTA égisze alatt is bemutatkozott Sao Paulóban, ahol egészen a WTA 250-es besorolású viadal döntőjéig menetelt – többek között a harmadik kiemelt Ealát is legyőzve, 2002 óta első indonézként –, viszont a fináléban kikapott a francia-madagaszkári Tiantsoa Sarah Rakotomanga Rajaonahtól.

Októberben párosban megnyerte a kínai Szucsouban megrendezett WTA 125-ös versenyt (társa ismét Sutjiadi volt), majd Csinanban egyesben is megnyerte első WTA 125-ös viadalát, ezúttal Bondár Annát legyőzve a fináléban. Tjen Kínában maradva elindult párosban (ezúttal a lengyel Katarzyna Piter oldalán) a kantoni WTA 250-ös viadalon is, amelyet döntő rövidítésben nyert meg. 

A 23 éves indonéz számára novemberben jött el az év csúcspontja: a WTA 250-es besorolású Chennai Opent egyesben és párosban (ismét Sutjiadival) is megnyerte, így a világranglista 54. helyén zárta az idényt.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
20 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2025.12.25. 09:58

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Carlos Alcaraz több mint hét év után megválik az edzőjétől

Tenisz
2025.12.17. 14:23

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Tenisz: Udvardy Panna a negyeddöntőben búcsúzott Quitóban

Tenisz
2025.12.05. 20:38

Udvardy Panna negyeddöntős a quitói tenisztornán

Tenisz
2025.12.04. 20:04
Ezek is érdekelhetik