Autósport: a WEC-ben folytatja a versenyzést a volt F1-es orosz

2023.02.01. 14:20
null
Úgy tűnik, Kvjat végleg búcsút intett az F1-nek (Fotó: AFP)
Danyiil Kvjat, a Toro Rosso, a Red Bull és az AlphTauri korábbi F1-es versenyzője hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be, hogy idén a hosszútávú autós gyorsasági világbajnokságban (WEC) szereplő Prema Racing csapatánál indítja újra tavaly megszakított pályafutását.

Danyiil Kvjat a Formula–1 történelmének második orosz versenyzőjeként 2014 és 2020 között szerepelt a sorozatban – a 2018-as idényt a Ferrari harmadik számú versenyzőjeként töltötte, futamokon nem indult –, majd miután 2021-ben az Alpine tesztpilótájaként hagyta ki az idényt,úgy volt hogy a WEC-ben indul. Tavaly március elején aztán leendő csapata, az orosz G-Drive Racing visszalépett a sorozattól, miután nem vállalta a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) orosz csapatokra vonatkozó feltételek betartását, és Kvjat sem írta alá ezeket a feltételek.

Az orosz versenyző így tavaly a jegyzettebb sorozatokat nézve mindössze négy NASCAR versenyen szerepelt – nem sok sikerrel.

Ezek után szerdán délelőtt jelentette be hivatalos Twitter-csatornáján, hogy az idén visszatér a versenyzés világába mégpedig a WEC-ben szereplő patinás Prema Racing színeiben. Az már az istálló hivatalos honlapjáról derül ki, hogy Kvjat az LMP1-es géposztályában szereplő #63 számú autó pilótatriójában kap szerepet a francia „Vaslady”, Doriane Pim és az ifjú olasz Mirko Bortolotti társaságában.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35