Formula E: hamarosan megtekinthető lesz a sorozatról készült film

2021.04.06. 15:44
null
Ezen a héten érkezik a Formula E-ről készült rövidfilm (Fotó: DPPI)
Nem sokkal a soron következő, római versenyhétvége előtt mutatják be a Formula E-ről készült filmet – számolt be róla a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos honlapja.

Nemrég adott ki egy közleményt az FIA, amelyben feleleveníti a Formula E létrejöttét és immár tíz éve íródó történelmét. Alejandro Agag, a sorozat atyjaként ismert spanyol üzletember egy párizsi étteremben egyeztetett Jean Todt-tal még 2011-ben az FIA új, teljesen elektromos bajnokságának ötletéről, és a visszaemlékezésük alapján egy szalvéta hátuljára jegyezték fel az elképzeléseiket a sorozatról.

Bő három évvel később sor került a Formula E első versenyére Pekingben – a mezőnyben több, korábban a Formula–1-et is megjárt versenyzőkkel. A világ legnagyobb autógyártói közül többek között az Audi, a BMW, a Mercedes, a Jaguar és a Porsche is elkötelezte magát azóta rövidebb vagy akár hosszabb időre a sorozat mellett, amely az idei szezontól immár világbajnoki státusszal rendelkezik.

A 26 perces alkotás elkészítésével a Whisper Films nevű produkciós irodát bízták meg. A cég az FIA-val és a Formula E-vel szorosan együttműködve készítette el a filmet, amely magyar nyelvre fordítva a Formula E – Hogyan vált az FIA elektromos álma világbajnoki valóssággá címet kapta.

A film számtalan internetes felületen megtekinthető lesz, illetve sok televíziós csatornával – amelyek egyébként az adott országokban a versenyeket is közvetítik – is sikerült megegyezni a műsor adásba kerüléséről. A bemutatóra az április 10–11-i római versenyhétvége előtt kerül sor, de az alábbi videóval már kaphattuk némi ízelítőt belőle.

Legfrissebb hírek

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56

Az FIA elnöke olcsóbb motorokat szeretne az F1-ben 2031-re

F1
2026.07.06. 22:55

Szokatlan ítélet Silverstone-ban: Sainz büntetőkört kapott a verseny után

F1
2026.07.06. 15:03

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
2026.07.05. 19:49

Hamilton arra számít, hogy elveszíti a dobogós helyezését Silverstone-ban

F1
2026.07.05. 18:44

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.07.04. 21:38

FIA: eltörölték az elnökre vonatkozó mandátumkorlátozást

Egyéb autó-motor
2026.06.25. 19:02