Salgó rali: Jean Todt FIA-elnök is ellátogatott a versenyre

MTI MTIMTI MTI
2020.07.19. 11:12
Jean Todt, a Nemzetközi Automobilszövetség (FIA) elnöke személyesen tekintette meg a helyszínen a rali országos bajnokság idénynyitó futamának, a Salgó ralinak az előkészületeit, és részt vett a verseny rajtceremóniáján is.

A 74 éves sportvezető Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnökének a meghívására utazott el az esemény salgótarjáni központjába, ahol megtekintette a közlekedésbiztonsági tanpályát, valamint a szervizparkot is.

„Életemben először járok Magyarországon raliversenyen, és nagy öröm a számomra, hogy ilyen sok induló és ennyi néző kíváncsi a szezonnyitó futamra – mondta az ünnepélyes rajtceremónián Todt, aki navigátorként kezdte versenyzői pályafutását. – Mivel ebben a szakágban versenyeztem, különösen jó látni, hogy ennyire sokan űzik professzionális szinten. Nagyon fontos és pozitív, hogy a koronavírus-járvány enyhülésével egy időben két kiemelt sporteseményt is rendeznek Magyarországon, egyrészt a Formula–1-es Magyar Nagydíjat, másrészt pedig a Salgó ralit” – hangsúlyozta a FIA elnöke.

A salgótarjáni központtal zajló vasárnapi ob-futam a Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) versenye is egyben, így csaknem 200 autóból álló nemzetközi mezőny gyűlt össze a viadalon.

„Az FIA elnöke korábban sohasem járt magyar bajnoki raliversenyen, ezért különösen nagy öröm volt számunkra, hogy Todt elnök úr elfogadta a meghívásomat, és jelenlétével megtisztelte az eseményt” – mondta az MTI-nek Oláh Gyárfás MNASZ-elnök.

A hatfutamosra tervezett országos bajnokság első viadalán kilenc gyorsasági szakaszt és 121.29 kilométeres versenytávot kell teljesítenie a mezőnynek.

Legfrissebb hírek

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56

Az FIA elnöke olcsóbb motorokat szeretne az F1-ben 2031-re

F1
2026.07.06. 22:55

Szokatlan ítélet Silverstone-ban: Sainz büntetőkört kapott a verseny után

F1
2026.07.06. 15:03

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
2026.07.05. 19:49