Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

MTI  MTI
2026.11.08. 16:17
null
László Martin (jobbra) és Zsiros Gábor (Fotó: facebook.com/ László Martin)
Végletekig kiélezett csatában László Martin nyerte meg az abszolút magyar ralibajnoki címet azzal, hogy harmadik lett a vasárnap véget ért idényzáró Zemplén ralin, Szerencsen és környékén.

László Martin és navigátora, Zsiros Gábor a 11 gyorsasági szakaszból ugyan csak kettőt nyert meg és az összetettben végig legnagyobb riválisa, a kétszeres bajnok Vincze Ferenc mögött autózott, végül a harmadik pozíció elegendő volt számára ahhoz, hogy a pontversenyben minimális előnyét megőrizve diadalmaskodjon. Lászlónak ez pályafutása első abszolút bajnoki címe, Vincze 2019 és 2023 után nyert volna harmadszor. A szerencsi központtal rendezett Zemplén-ralin az egyéves kihagyás után visszatért Turán Frigyes győzött, jobbján a többéves szünet után újra autóba ülő navigátorral, Nyirfás Juliannával.

A másodosztályban, azaz az ORB2-ben már szombaton véget ért a szezonzáró viadal, a bajnoki címet pedig a Szerencsre még a pontverseny harmadik helyezettjeként érkezett Békési Richárd, Bernát Martin kettős kaparintotta meg. A szombati versenynapon egy ijesztő baleset is borzolta a kedélyeket, a harmadik gyorsasági szakaszon ugyanis frontálisan ütközött a Historic kategória két párosa, de minden érintett súlyos sérülés nélkül úszta meg a balszerencsés esetet.

Zemplén rali, Szerencs (11 gyorsasági szakasz, 155.36 km)
1. Turán Frigyes, Nyirfás Julianna (Skoda Fabia RS Rally2) 1:31:53.6 óra 
2. Vincze Ferenc, Kocsis György (Skoda Fabia RS Rally2) 4.8 másodperc hátrány
3. László Martin, Zsiros Gábor (Skoda Fabia RS Rally2) 2:48.6 perc h.
Az összetett végeredménye 5 futam után
1. László, Zsiros 162 pont
2. Vincze, Kocsis 161
3. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta R5) 124

 

Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
21 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2026.11.06. 20:21

Zemplén rali: Turán Frigyes Szerencs környékén tér vissza a mezőnybe

Egyéb autó-motor
2026.10.30. 15:41

Portugália és Marokkó rendezi jövőre a Dakar ralit

Egyéb autó-motor
2026.10.30. 11:28

A rali-vb mezőnye 39 év után visszatér az Egyesült Államokba

Egyéb autó-motor
2026.10.08. 17:31

Szardínia-rali: pályafutása első vb-címét nyerte Elfyn Evans

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 16:45

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 16:03

Győr rali: Vincze elképesztő volt!

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 19:45