Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2026.11.07. 19:31
null
Fotó: Zemplén rali
Bútor Róbert hatból hat szakaszt megnyert a Zemplén ralin, és vezet az összetettben, az országos értékelésben az egy év után visszatérő Turán Frigyes áll az élen, a bajnoki címért folyó küzdelemben pedig Vincze Ferenc van jobb pozícióban.

Sokadszor újul meg pályafutása során Bútor Róbert, és sohasem okoz csalódást a nézőknek. A Ford Puma, amelybe beült, néhány hónapja még a világbajnokságon száguldott – szinte hihetetlen, hogy most a Zemplén ralin láthatjuk. Bútor sokat dolgozott ezért a lehetőségért, és mindent megtesz, hogy továbbra is kiszolgálja a nézőket. Ennek az lett az eredménye, hogy az idényzáró Zemplén ralin hatból hat szakaszt megnyert, és vezet az összetettben. 

Eredménye nem számít bele az országos bajnoki értékelésbe, amelyben az egy év után a mezőnybe visszatérő Turán Frigyes áll az élen. A Skoda-pilóta előzetesen azt mondta, nagyon szeret versenyezni, hiányzott neki a sport, úgyhogy rááll a gázra szombaton. Be is váltotta az ígéretét, nagyon élvezi a versenyt és ez az eredményeken is meglátszik. 

A bajnoki címért folyó küzdelembe egyik fent említett pilóta sem szól bele: a három esélyes közül Vincze Ferenc 41.5 másodperces előnnyel vezet László Martin előtt (ők állnak a harmadik-negyedik helyen az összetettben), Bodolai László pedig sajnos már kiszállt a küzdelemből. 

„Nem sikerült jól ez a nap, nem vagyok formában, és az átbeszélővel is voltak gondok, de próbálunk küzdeni” – nyilatkozta a kétszeres abszolút bajnok Vincze. 

„A második gyorsaságin defektet kaptunk, és egyébként sem tudtam, mire számíthatok, de próbálunk gyorsulni. Volt olyan szakasz, amelyen csak a túlélésre hajtottunk” – nyilatkozta a néhány nappal ezelőtti vakbélműtétjéből versenyen lábadozó László Martin. 

Vasárnap további 5 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, amelyeken eldől az idei magyar bajnoki cím sorsa.

ZEMPLÉN RALI, AZ OB 5. FUTAMA, SZERENCS
Abszolút sorrend 6 gyorsasági szakasz után: 1. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Bútor Rally Team, Ford Puma Rally1) 45:44.7, 2. Turán, Nyírfás (Turán Motorsport, Skoda Fabia RS Rally2) 48.9 másodperc hátrány, 3. Vincze, Kocsis (Skoda Fabia RS Rally2) 1:03.2 perc h.

 

Legfrissebb hírek

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
23 órája

Portugália és Marokkó rendezi jövőre a Dakar ralit

Egyéb autó-motor
2026.10.30. 11:28

A rali-vb mezőnye 39 év után visszatér az Egyesült Államokba

Egyéb autó-motor
2026.10.08. 17:31

Szardínia-rali: pályafutása első vb-címét nyerte Elfyn Evans

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 16:45

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 16:03

Győr rali: Vincze elképesztő volt!

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 19:45

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35