F1: a magyar szövetség támogatja az F1-es rendezést

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 17:24
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke szerint a szervezet készen áll arra, hogy sportszakmai szempontból a lehető leginkább segítse a július 19-én sorra kerülő Formula–1-es Magyar Nagydíj megrendezését akkor is, ha az esemény zárt kapus lesz, és akkor is, ha nem.

A sportvezető az M1 aktuális csatornának szerdán azt nyilatkozta, arról, hogy végül jelen lehet-e közönség a Hungaroringen, a mogyoródi pályát üzemeltető cég, valamint a magyar kormány hozza majd meg a végleges döntést.

„Természetesen nem szerencsés, hogy a hazai F1 hétvége egybe esik a Salgó ralival, de egyelőre annyit tudunk, hogy a Hungaroring zárt kapuk mögött kívánja megtartani a Magyar Nagydíjat, ebben az esetben pedig a két esemény el fog férni egymás mellett” – fogalmazott Oláh Gyárfás, aki az MNASZ kedden nyilvánosságra hozott, a koronavírus-járvány miatt módosított idei versenynaptáráról azt mondta, az előzményekhez képest „színes” programot sikerült összeállítaniuk.

„Az egyik legfontosabb szempontunk a rali ob versenyeit illetően az volt, hogy kiszolgáljuk a nézőket, és jó helyszíneket biztosítsunk a csapatoknak és a versenyzőknek, ugyanakkor természetesen a legutóbbi engedmény, amelynek értelmében már nézők is jelen lehetnek a futamokon, nagy könnyebbséget jelentett” – nyilatkozta az MNASZ elnöke. Oláh Gyárfás hangsúlyozta, az elmúlt öt évben nagy feladat volt bizonyítani, hogy Magyarország képes rali Európa-bajnoki versenyt rendezni, és abban bízik, hogy a Nyíregyházán és környékén sorra kerülő viadal – akárcsak tavaly – az idén is sikeresen megrendezhető lesz.

A magyar ralis mezőny jelenlegi helyzetéről a sportvezető azt mondta, a világjárvány miatt valószínűleg lesznek olyan versenyzők, akik nem biztos, hogy tudják teljesíteni az egész szezont, de az biztos, hogy szinte a teljes mezőny el fog rajtolni a Salgó ralival kezdődő országos bajnoki sorozatban.

„A sportágnak, valamint a szövetségnek is nehéz az idei év, de igyekszünk mindent megtenni azért, hogy könnyítsük a versenyzők és a csapatok helyzetét” – jelentette ki Oláh, és kiemelte, akkor lenne elégedett jövő januárban, ha úgy tekinthetne vissza erre az évre, hogy bár nehezen indult, de végül biztonságos körülmények között, sikeresen zárult.

Legfrissebb hírek

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
2 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
11 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
13 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
14 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
14 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
15 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
22 órája
Ezek is érdekelhetik