Formula E: két hónapra felfüggesztették a szezont – hivatalos

H. L.H. L.
2020.03.13. 10:15
null
Jelen állás szerint Berlinben folytatódhat a szezon (Fotó: Formula E)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Formula E közösen arra a döntésre jutott, a koronavírus-járvány miatt legalább két hónapra felfüggeszti a 2019–2020-as szezont.

 

„Eljött az idő, hogy felelősségteljes lépéseket tegyünk, ezért döntöttünk úgy, hogy ideiglenesen felfüggesztjük a szezont, vezettünk be intézkedéseket, hogy a következő két hónapban nem rendezünk versenyeket" – jelentette ki a Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag.

„A motorsport meghatározó szerepet tölt be az életünkben, azonban a sorozatban szereplők, a helyszíneken dolgozók, a kilátogató szurkolók és családjaik, illetve a versenyt rendező város lakóinak egészsége és biztonsága fontosabb."

„A Formula E teljes erőbedobással tér vissza, amint a jelenleg zajló krízis és a koronavírus-járvány terjedése alábbhagy."

Eddig 5 versenyt bonyolítottak le a 2019–2020-as idényben, a bajnokság élén António Félix da Costa áll, s jelen állás szerint a június 21-i berlini fordulóval folytatódhat a kiírás.

A bajnokság állása: 1. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 67 pont, 2. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 56 pont, 3. Alexander Sims (brit, BMW Andretti) 46 pont, 4. Maximilian Günther (német, BMW Andretti) 44 pont, 5. Lucas di Grassi (brazil, Audi) 38 pont, 6. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 38 pont

Az adatbank ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.05. 19:52

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
2026.09.04. 13:23

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04