Dakar 2014: több mint 400 induló és 9000 km Dél-Amerikában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 17:29
Több mint 400 induló vesz majd részt a január 5-én rajtoló Dakaron, a világ legnehezebb tereprali-versenyén, amelyen az autósokra 9374, a motorosokra és quadosokra pedig 8750 kilométer vár.

A szervezők szerdán közölték a legfőbb adatokat a 35. Dakarról, amelyre immár hatodszor kerül sor Dél-Amerikában. A motorosok számára kialakított útvonal első alkalommal érinti Bolíviát, a rajt az argentin Rosarióban lesz, a cél pedig január 18-án a chilei Valparaisóban.

„A mostani Dakaron a kitartás játssza majd a főszerepet” – nyilatkozta David Castera, a verseny sportigazgatója.

A párizsi prezentáción az is kiderült, hogy a 13 mért szakasz összesen 4830 kilométert tesz ki, a motorosok és a quadosok csaknem 40 százalékban, azaz mintegy 2000 kilométeren más útvonalon haladnak majd, mint az autósok és a kamionosok.

Az esélyesek között a motorosoknál az ötszörös győztes francia Cyril Despres és a spanyol Marc Coma említhető, míg az autósoknál a motorral hatszor, négy keréken ötször első, címvédő francia Stephane Peterhanselre érdemes figyelni.

A quadosoknál és az autósoknál egyformán egy-egy magyar egység áll rajthoz, mégpedig a Sandlander Dakar Team csapatából. A quaddal versenybe szálló Somfai Mátyás azt mondta az MTI-nek, hogy bízik a felújított technikában: „Jelenleg nincs olyan porcikája a motornak, ami ne lenne új, ki is próbáltam már, terepen szintén nagyon jó, bízom benne, hogy sikeresen teljesíti a küldetést.” Hozzátette, az utolsó hónapban már csak a saját fizikai felkészülésére összpontosít.

Sebestyén Sándor Bognár Józseffel az oldalán harmadik alkalommal vág neki a Dakar-ralinak, s ezúttal elkíséri őket egy olimpikon is.

„Minden elkészült az indulás előtt, újak a futómű alkatrészei és egy plusz ülésünk is lett, amit Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó fog birtokba venni” – nyilatkozta Sebestyén az MTI-nek, s kiemelte, most már ők is csak a fizikai és mentális felkészülésre koncentrálnak.

A Dakar-rali 2014-es útvonala (Forrás: MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik