Felni, szelep, küllő, azaz minden a kerékről

A kerekek alapvetően a felnit, a küllő fűzését és kialakítását, a szelepfurat méretét, illetve a befűzött kerékagy típusát tekintve különböznek egymástól. Ezeket vesszük röviden sorra.

Számtalan felni létezik, a legfontosabb eltérő jegyük azonban az, hogy milyen gumiköpenyt fogadnak. Ez lehet (ragasztott) szingó, tömlő nélküli (tubeless) és hagyományos peremes-tömlős. Sok hagyományos felnit kis munkával át lehet alakítani tömlő nélkülire (tubeless ready), de olyan is van, amit képtelenség belső nélkül használni. Mára – szerencsére – eltűnőben van a szimpla falú felni: ez kevésbé merev, és vastag felniszalagot igényel. Egy hétköznapi túrázáshoz sem javasolt a használata. Az sem mindegy, hogy a kerék felnifékes vagy tárcsafékes, illetve a felnik további lényeges tulajdonsága az átmérő, a szélesség és a magasság is. Minél magasabb a felni, annál merevebb és aerodinamikusabb, minél szélesebb, annál jobb tartást ad egy ballonosabb gumiköpenynek.

Általános szabály, hogy a külső szélessége (ezt legtöbbször inchben adják meg) ne legyen sokkal nagyobb, mint a felni szélességének duplája.

Szelepből háromféle szabvány létezik: a hagyományos, az autó- és a szingó- (más néven: presta-) szelep. Meglepő vagy sem, de ma éppen a hagyományos szelep használata kopik ki a gyakorlatból, mivel ez a legkevésbé időtálló. Az autó- és a szingószelep között felhasználói szemmel nézve csak méretbeli különbség van (a szingó vékonyabb), viszont mindkettőhöz különféle pumafej szükséges. Ugyanakkor a szingót egy adapterrel át lehet alakítani autószeleppé. Keskenyebb felnik használata esetén jobb választás a szingószelepes verzió, mert kisebb a furat.

A küllők között – a számukon, illetve a felnik küllőfuratainak számán túl – a radiális (sugárirányú) és keresztfüzéses megoldás a legszembetűnőbb különbség. A radiális nem használható tárcsafék- és hajtásoldalon. A keresztfűzés módját általában az agy kialakítása és a küllők száma határozza meg, a legtöbbször 3-assal vagy 4-essel találkozhatunk. Létezik egyenes és hagyományos, j-végű küllő. Az egyenes küllős rendszerek merevebbek, és ha terepkerékpározni szeretnénk velük, vegyük számításba, hogy könnyebben is szakadnak, mint hajlított végű rokonaik.

Vannak aerodinamikai megfontolásból lapított küllők is: ezek használatakor a bringa jóval hangosabban „szeleteli” a levegőt, főleg oldalszélben.

Kerékagy esetén a legfontosabb a szélesség, vagyis hogy milyen villa tudja fogadni (csere esetén az legbiztosabb, ha lemérjük), és lényeges az is, hogy az agy hány küllős, és milyen típusú hajtással lehet összeszerelni. Nyilván minden gyártó ragaszkodik a saját jól bevált, olykor kultikus szabványaihoz. A három legnagyobb név a Shimano, a SRAM és a Campagnolo.

Az sem mindegy, hogy milyen az agy csapágyazása: kónuszos vagy ipari. Előbbi könnyen javítható, erős oldaltartással bír, karbantartás hiányában viszont az agyban található futófelület használódik le először. Az ipari csapágyas rendszer egyszerű, és ha csapágycsere esetén rendelkezünk az eltávolításhoz (kiütéshez, kihúzáshoz) szükséges szerszámokkal, az agy cseréje nélkül javítható a teljes rendszer. Fontos, hogy a kerékpárgyártók nem készítenek külön csapágyakat, hanem meglévő szabványokkal gazdálkodnak.

Javítás esetén tehát érdemes körbenézni általános csapágyboltokban is – de előtte győződjünk meg a keresett csapágy szabványszámáról.

Érdekesség: léteznek – például időfutamgépeken használt – telekerekek és különféle, mindig új „defektvédelmes varázslattal” ellátott, két hónapig biztosan forradalminak számító átalakítások is, de ezekről egy másik cikkben írunk majd.