„Fáj, nagyon fáj” – Szőke Alex az elbukott Eb-döntőről

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Tirana
2026.04.22. 21:55
Szőke Alex ezüstérmesként zárt (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Mint beszámoltunk róla, Szőke Alex ezüstérmet szerzett szerdán, a Tiranában zajló birkózó Európa-bajnokság kötöttfogású 97 kilogrammos súlycsoportjában. A magyar birkózó lapunknak értékelt a bolgár Kiril Milov ellen 3:1-re elbukott finálét követően.

 


– Hogyan látta belülről a döntőt?
– Az első menetben neki adták a passzivitást, a fejlefogást eladta, kétszer volt lehetőségem lentről támadni, nem ment, úgyhogy így jártam, sajnos ő jött ki jobban ebből – fogalmazott Szőke Alex a finálét követően.

– Lenti helyzetben előbb pörgetéssel, majd emeléssel próbálkozott. Mi hiányzott?
– A pörgetésnél hiába fogtam meg erősen, jól kimozdult, négy perc után az embernek már nyilván kevesebb ereje van, próbálkoztam az emeléssel, ami nagyobb erőt igényel, kevesebb volt bennem már a „kakaó”, így nem jött össze.

– Hogy van most lelkileg?
– Fáj, nagyon fáj, úgy mentem neki, hogy Európa-bajnok leszek. Úgy éreztem, én akarom jobban, szerintem ez látszott is, szóval ez van. Pozitívan kell tekinteni a dolgokra, tavaly bronzérmes voltam, most második lettem, hosszú az út, nehéz, de úgy vélem, jó az, amit csinálunk, és visszatértem önmagamhoz.

Birkózás
2026.04.22. 20:35

Szőke Alex Eb-ezüst-, Lévai Zoltán bronzérmes Tiranában

A bolgár Kiril Milov nagy csatában 3:1-re nyert a 97 kilósok kötöttfogású döntőjében.

 

 

Legfrissebb hírek

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
18 órája

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
Tegnap, 7:16

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
2026.11.04. 09:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08