A magyar női válogatott elődöntős a hetes rögbi Eb-n

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.06.06. 22:43
null
Fotó: Magyar Rögbi Szövetség
A magyar női válogatott elődöntőbe jutott szombaton az olimpiai programban szereplő hetes rögbi Európa-bajnokság második vonalának (Trophy) makarskai fordulójában, míg a férfi együttes vasárnap az 5-8. helyért játszhat tovább.

A magyar női válogatott az európai szövetség eredményközlő oldala alapján szombaton az első meccsén, a csoportkör utolsó fordulójában 17–0-ra kikapott Ukrajnától, így győztes riválisa mögött a második helyen végzett. A negyeddöntőben aztán Norvégiával találkozott, amelyet 15–2-re legyőzött. A magyar együttes vasárnap kora délután az olaszokkal mérkőzik meg a döntőbe jutásért.

A férfiak a csoportkör utolsó meccsén 28–0-ra kerekedtek Norvégia fölé, így a nőkhöz hasonlóan két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen jutottak négyesükből a nyolc közé. A férfi negyeddöntő, egyben a játéknap utolsó mérkőzésén a mieink Monacóval találkoztak a nyolc között, és 14–5-re alulmaradtak. A magyar válogatott így az 5-8. helyért folytathatja a küzdelmet, első ellenfele Dánia lesz.

A kétfordulós Eb összetett végeredménye a második, kisinyovi kör után alakul ki, amelyet június 26. és 28. között rendeznek.

A nemzetközi szervezet döntése értelmében a Trophy Eb első két helyezettje indulási jogot szerez az európai térség 2027-es, isztambuli olimpiai kvalifikációs tornájára.

 

Legfrissebb hírek

Budapest ismét az európai utánpótlásrögbi központja lesz

Egyéb egyéni
2026.07.09. 19:16

A magyar női rögbisek ötödik helyen végeztek az Eb chisinaui tornáján

Egyéb csapat
2026.06.28. 16:28

A magyar férfi és női rögbisek sem jutottak négy közé a chisinaui Eb-körben

Egyéb csapat
2026.06.27. 18:40

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
2026.06.10. 13:51

Külföldi szakemberek segítségével jutnának magasabb szintre női rögbiseink

Egyéb csapat
2026.04.19. 12:46

A 2036-os olimpiát célozza meg a női rögbicsapat

Egyéb csapat
2025.12.18. 13:16

A magyar női rögbi új korszakba lépett

Egyéb csapat
2025.11.26. 19:20

Hetes rögbi: máris sikereket hozott a magyar ötkarikás projekt

Egyéb csapat
2025.11.07. 18:21