Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Zágráb
2025.09.21. 19:36
null
Losonczi Dávid (kékben) nem tudta megverni a kirgiz Zsanisovot (Fotó: Róth Tamás)
Losonczi Dávid az ötödik helyen végzett vasárnap, a Zágrábban rendezett birkózó-világbajnokság kötöttfogású 87 kilogrammos versenyében.

Az aranyéremért, a vb-címvédésért utazott az Arena Zagrebbe 87 kilogrammos klasszisunk, Losonczi Dávid. Tudtuk, hogy két olyan birkózó van a mezőnyben, aki veszélyt jelenthet rá, az egyikükkel, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes iráni Alireza Mohamadipjanival az elődöntőben került szembe. Losonczi a vb előtt úgy fogalmazott, ha nem hibázik, megoldja a feladatot. A főtáblás mérkőzések során láthattuk, kirobbanó formában van a vetélytárs, nem feltétlenül lehetett megmondani, melyikük az esélyesebb.

Ahogyan az várható volt, gigászi összecsapás alakult ki kettejük között, apróságok döntöttek, mindahány az iráninak kedvezett, aki így 6:3-as sikerrel bejutott a döntőbe. Losoncziért aggódhatunk, mert a meccsen letapadt a térde, és az sem volt biztos, hogy vasárnap képes lesz szőnyegre lépni a bronzmérkőzésen.

„A térdem letapadt, nem tett jót a meccsnek, de nem ezen múlt. Apróságok döntöttek, és ezek az apróságok sajnos most az ő javára billentették a mérleg nyelvét. Remélem, a térdem nem durran be, és holnap megszerzem a bronzérmet, most azt érzem, hogy nagyon fáj” – mondta közvetlenül az elődöntő után Losonczi Dávid.

Vasárnap reggel kiderült, hogy az ESMTK klasszisa vállalja a helyosztót, amelyben a vigaszág győztesével kellett megküzdeni. Az U20-as világbajnok, mindössze 20 esztendősen már háromszoros U23-as Ázsia-bajnok kirgiz Aszan Zsanisov taktikus meccsen megverte a német Hannes Wagnert, így Losonczinak vele kellett megküzdenie a bronzmérkőzésen.

Dávid rögtön a meccs elején kizökkent kicsit, mert kiesett a kontaktlencséje. Támadott, próbálta a karját Zsanisov alá tenni, az egyensúlyát azonban elveszítette, a kirgiz a zóna felé kezdte tolni, a magyar ellenfele lendületét kihasználva megpróbálta eldobni, de nem sikerült rendesen összefognia, magára ejtette (0:2). A rivális ezt követően valamelyest átvette az irányítást, Dávidot megzavarta az előző akció – passzivitást adtak Zsanisovnak (0:3), aki lentről nem tudott akciózni.

Felszívta magát a mi fiunk, folyamatosan ment előre, kitolta Zsanisovot, a kirgizek challenge-et kértek, bejött nekik, elvették a pontot, mert Losonczi keze a támadás közben derék alá csúszott. Teljes magyar fölényt láthattunk a szőnyegen, érthetetlen, nem akarták egyből visszaadni a passzivitást, erre egészen addig kellett várnunk, míg már csak egy perc maradt hátra (1:3). Losonczi megemelte Zsanisovot, de kicsúszott a kezéből. Egyelőre nem zárkóztunk tovább, menni kellett előre. És klasszisunk ment is, kitolta Zsanisovot (2:3). Hiába próbálkozott számos alkalommal mélyről indítva derékra támadni, Zsanisov megtalálta az ellenszert. Három másodperccel a vége előtt még meg is intették Losonczit, ez már nem számított, Aszan Zsanisov 4:2-re nyert, s megszerezte a világbajnoki bronzérmet, Losonczi Dávid pedig az ötödik helyen végzett.

Érthető okokból nem volt bőbeszédű az elveszített helyosztót követően, annyit tudtunk meg tőle, hogy nem befolyásolta őt a térde, lelkileg túltette magát a szombaton történteken, és egyelőre nem érti, mi lehetett a veresége oka.

A meccs értékelését ott kell kezdeni, hogy Dávid sérülten birkózott, egyelőre azt sem tudjuk, mi van a lábával, a fájdalom ellenére vállalta a helyosztót, pedig nem lett volna muszáj neki, mondhatta volna azt is, ezt így ő nem kockáztatja, mégis kiállt és odaállt. Zsanisov jó birkózó, Dávid megtett mindent, ezt most sajnos ennyire volt elég. De azt gondolom, ez is hozzájárul az ő fejlődéséhez és ahhoz, hogy még jobbá váljon. Tényleg végig küzdött, amennyire csak tudott, de azért ilyen lábbal ez nem egyszerű. Jövő héten elvégezzük az MRI-felvételt, akkor okosabbak leszünk, megtudjuk, mekkora a baj. Bízom abban, hogy nem kell műteni és nem vár rá hosszabb kihagyás.
LŐRINCZ VIKTOR, A KÖTÖTTFOGÁSÚ VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA

BIRKÓZÁS, VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
63 kg. Világbajnok: Aytjan Khalmakhanov (Üzbegisztán), 2. Csung Han Dzse (Dél-Korea), 3. Vitalie Eriomenco (Moldova) és Mohammad Kestkar (Irán)
67 kg. Vb: Szaejd Eszmaejli Lejveszi (Irán), 2. Hasrat Jafarov (Azerbajdzsán), 3. Szlavik Galsztjan (Örményország) és Danijal Agajev (Oroszország)
87 kg. A 3. helyért: Zsanisov (kirgiz)–Losonczi 4:2. Vb: Alekszandr Komarov (Szerbia), 2. Alireza Mohmadipjani (Irán), 3. Milad Alirzajev (Oroszország) és Aszan Zsanisov (Kirgizisztán), 5. Losonczi Dávid

 

 

Legfrissebb hírek

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
11 órája

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Dolgopyat harmadik aranya talajon, tizenhat év után olasz egyéni győztes a férfi torna Eb-n

Torna
2026.08.21. 20:47

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33