Népsport: Rákosinak is beszólt, és golyót kapott a lábába
„Matyikám, ne izguljon, hozzuk az érmeket.” Az egykori szem- és fültanúk esküsznek rá, hogy így nyugtatgatta az 1952-es helsinki olimpia előtt Szilvásy Miklós a rettegett kommunista diktátort, Rákosi Mátyást a tatai edzőtáborban tett látogatásakor. Arany János után szabadon, szó bennszakadt, hang fennakadt természetesen, szerencsére nem lett retorzió a beszólásból, főképp, hogy aztán a mieink tényleg hozták az érmeket a finn fővárosból, Szilvásy (vagy ahogy a sírján és a ferencvárosi olimpiai bajnokok sétányán található szobrán olvasható, Szilvási) Miklós történetesen a legfényesebbet. Amely éppen a kerek ötvenedik volt a magyar sport történetében, s milyen érdekes, a századikat is egy birkózó, Hegedüs Csaba szerezte rá húsz évre. Mindenesetre Szilvásy Miklós vidám, vagány, vagabund egyéniségét jól jellemzi ez a kis történet.
Nem sokon múlott, hogy egyáltalán méltathatjuk a kereken száz éve született kiválóság szépívű pályafutását. Nos, épp a születéssel nem volt különösebb gond, legfeljebb annyi, hogy édesanyja szerint fia amolyan óriásbébiként, 5 kiló 60 dekával jött a világra 1925. december 5-én Márianosztrán. Szó szerinti óriás azonban nem lett belőle, legnagyobb sikereit váltósúlyban, a 73 kilogrammosok között érte el. Szülőfalujából, a híres búcsújáró helyről korán Budapestre került, itt is nevelkedett, s került kapcsolatba tizenhat éves korában a birkózással, Előd János edző vette a szárnyai alá a BVSC-nél, s hamar bebizonyosodott, hogy nem akármilyen tehetség, az ifjúságiak között ötször ünnepelhetett országos bajnoki címet.
Közvetlenül a II. világháború befejezése után, 1946-ban, alig túl a húszon rendőrnek állt, s már bekerült a felnőtt válogatottba is, amikor egy fatális eset miatt kis híján kerékbe tört a karrierje. Az ismert tény az, hogy pisztolygolyó fúródott a bal lábába, egyes források szerint egy balul sikerült viccelődés, mások alapján a korszak hírhedt, álcaként rendőrruhában tevékenykedő bűnözője, „Hekus Dönci” üldözése közben. A lényeg, hogy nem adta fel, kitartóan erősítette a sérült lábát, például kövekkel megpakolt zsákot köttetett rá, és hanyatt fekvésben, nagy szériákban emelgette. (A rehabilitáció alatt az orvosok nem mellesleg arra jöttek rá, hogy a sportoló bal lába egy centivel rövidebb, mint a jobb).
Szilvásy Miklós kivételes elhivatottságának köszönhetően a balesete után alig több mint egy évvel már megnyerte a magyar bajnokságot, ráadásul úgy, hogy az esélyesebb Sóvári Kálmánt remek csípődobással két vállra fektette. Kijutott az 1948-as londoni olimpiára, ahol öt győztes mérkőzés után a döntőben úgy kapott ki a svéd Gösta Anderssontól, hogy a favorit skandináv klasszis még véletlenül sem akart akciózni, csak lökdöste, tuszkolta kifelé a magyar fiút a szőnyegről. Hasonló taktikát választott az 1950-es stockholmi világbajnokságon is, ahol honfitársunk még a dobogóról is lemaradt. Szilvásy ekkor már nem a BVSC színeit képviselte, hiszen 1949-ben csatlakozott a Ferencvárosi Torna Club újjáélesztett szakosztályához, fradistaként ment az 1952-es helsinki olimpiára. Itt a kötöttfogású váltósúly tizennyolc tagú mezőnyében nyílegyenes úton menetelt a sorsdöntő csatáig: a norvég Hakon Olsent a 4., az egyiptomi Mahmud Oszmant a 9. percben tusolta, a német Anton Mackowiak ellen pontozással nyert, majd a rendkívül erős libanoni Halil Takával szemben – igen kemény csata végén – lendületes hátraeséssel megszerezte a harmadik kétvállas győzelmét. Ki más, ha nem Andersson érkezett volna az aranyéremért? Noha a helsinki csatára elméletileg az lett volna a célszerű taktika, hogy túlbirkózza ellenfelét, a szakvezetés (az olimpiai bajnok Kárpáti Károly, valamint Matura Mihály, a két remek mester) ravasz trükköt eszelt ki: ezúttal a magyar rontson a veterán, már 1939-ben Európa-bajnokságot nyert svédnek. Meg is tette, űzte, hajszolta, és a meglepett Andersson egy pillanatra sem tudott kibontakozni. A 14. percben Szilvásy végül levitte ellenfelét, és azzal lényegében eldőlt, övé az arany. Mégpedig, ahogy említettük, kereken az ötvenedik a magyar sport történetében.
Az olimpia után újra klubot váltott, a Budapesti Dózsa sportolója lett, s jutott az 1953-as nápolyi vb fináléjába, ám ott a szovjet Georgij Hatvorjan felülmúlta, így a második helyen zárt. Szerepelt az 1956-os melbourne-i olimpián is, de az már nem úgy alakult, ahogyan azt szerette volna, két győztes és egy vesztes összecsapást követően a hetedik helyen zárt.
Hamarosan visszavonult, edzőnek állt: a válogatott mellett is dolgozott, tanítványai mindig szeretettel beszéltek róla, volt klubjai közül a BVSC-nél és az FTC-nél is nevelte a birkózókat. Rendőri karrierjét sem hanyagolta el, századosként, majd őrnagyként jelentős feladatot kapott: tisztként a fővárosi szórakozóhelyeket felügyelte. Pontosabban, ne csűrjük-csavarjuk, kollégáival olykor „átrendezték” egy-egy vendéglátóipari egység szinte teljes berendezését.
Mégsem az ököl, inkább a mosoly, a kedély, a jókedv, a bohémság, az életigenlés tartozott Miklós fegyvertárába. Az életigenlés, és éppen ebből, vagyis az életből adatott neki fájdalmasan kevés. Mindössze negyvenhárom évesen a gyógyíthatatlan rákbetegség kegyetlenül elragadta 1969. május 24-én. Szomorú érdekesség, hogy Szilvásy fia – aki ugyancsak a Miklós keresztnevet kapta – kötöttfogású birkózóként a válogatottságig vitte, üzletemberként támogatta sportot, és azt tervezte, hogy a XVI. kerületben sportcsarnokot építtet, amelyet édesapjáról nevezett volna el; ő 2015-ben szintén igen fiatalon, 53 esztendősen hunyt el.
Szilvásy Miklós emlékét birkózóverseny, terem a Csanádi Árpád sportiskolában, valamint az említett mellszobor is őrzi a ferencvárosi olimpiai bajnokok sétányán a Népligetben. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) 2019 tavaszán, halála ötvenedik évfordulóján megemlékezést az Új köztemetőben található sírjánál, amelyet most, születése centenáriumán felújíttatott és november 28-án ünnepélyesen átadott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, valamint a sportág számos vezetője és legendája jelenlétében. A magyar sport és az egyetemes birkózás egyik legszínesebb egyéniségét nem lepi el a feledés homálya.
| NÉVJEGY |
 SZILVÁSY MIKLÓS |
A Gellért-hegy futballcsillaga
