BL: Wenger büszke, Heynckes kritikus - Bayern-Arsenal nyilatkozatok

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 23:28
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Bayern München az első meccsen aratott 3–1-es idegenbeli siker után hazai pályán kikapott 2–0-ra az Arsenaltól, de így is továbbjutott. Nézzük, hogyan látják a főszereplők és a vezetők!

„Nagyon, nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz – sóhajtott nagyot a mérkőzés után Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Talán lehetett volna több szerencsénk, Gervinho ziccert hibázott, egyszer-kétszer rosszul helyezkedtünk. De a csapat szellemisége és teljesítménye előtt le a kalappal! Most bánhatjuk csak az első mérkőzést, az ott kapott korai gólokat. Ha csak 2–1-re kapunk ki odahaza, milyen jó lett volna ma este az az eggyel kevesebb beszedett gól! Ismerem a játékosaimat, és sokszor mondtam már, hogy milyen kiválóak és milyen jó a hozzáállásuk. A fiatalok remekeltek most is. Biztos vagyok benne, mindent megtesznek, hogy bekerüljünk a következő idényben is a BL-be, ehhez jól kell befejeznünk a bajnokságot. A csapat magját meg kell tartanunk a nyáron, de nem könnyű a BL-kvalifikációról beszélni egy ilyen mérkőzés után."Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Talán lehetett volna több szerencsénk, Gervinho ziccert hibázott, egyszer-kétszer rosszul helyezkedtünk. De a csapat szellemisége és teljesítménye előtt le a kalappal! Most bánhatjuk csak az első mérkőzést, az ott kapott korai gólokat. Ha csak 2–1-re kapunk ki odahaza, milyen jó lett volna ma este az az eggyel kevesebb beszedett gól! Ismerem a játékosaimat, és sokszor mondtam már, hogy milyen kiválóak és milyen jó a hozzáállásuk. A fiatalok remekeltek most is. Biztos vagyok benne, mindent megtesznek, hogy bekerüljünk a következő idényben is a BL-be, ehhez jól kell befejeznünk a bajnokságot. A csapat magját meg kell tartanunk a nyáron, de nem könnyű a BL-kvalifikációról beszélni egy ilyen mérkőzés után."

„Nagyon kritikusan kell értékelnünk mai teljesítményünket – fogalmazott őszintén Jupp Heynckes, a Bayern trénere. – Az Arsenal korai gólt akart, ez össze is jött neki. Nekünk volt több helyzetünk a mérkőzésen, de a pontos befejezéssel hadilábon álltunk, nem voltunk olyan higgadtak, mint általában. Robben lelkesen játszott, pedig két hétig sérült volt, talán ezért is rontott pár szituációban. Nem jött jól a gyenge kezdésünk, nem így terveztük, különösen az első félidőben nem tudtuk irányítani a mérkőzést. Nagy lecke ez számunkra. A szünetben nem kiabáltam, de pár dologra fel kellett hívnom a figyelmet. Nem úgy koncentráltunk, ahogyan az elmúlt hetekben, hónapokban. Bastian Schweinsteiger igazi vezéregyéniség, de nem hiánya miatt voltunk gyengébbek. Az egész csapat nem volt kellőképpen agresszív, és nem találta a mérkőzés ritmusát."

„Megtörténhetett volna az, amire nem számítottunk, át kell beszélnünk a dolgokat. Nem tudom, miért alakult így, ugyanúgy edzettünk, mint korábban, tettünk a dolgunkat, mint eddig. A korán kapott gól megzavart minket, próbáltunk agresszíven támadni ezt követően, de nem ment úgy, mint az első meccsen. Összességében a jobbik csapat jutott tovább, bár a legvégén azért megfordult a fejünkben, hogy kieshetünk. Megtörténhetett volna ez is! Tartottuk okosan a végén a labdát, örülök, hogy sikerült kiharcolnunk a legjobb nyolc közé jutást" – mondta a mérkőzés után a több helyzetet is kihagyó Arjen Robben.

„Egy kicsit megdöbbentem attól a futballtól, amit ma nyújtott csapatom – értékelt Franz Beckenbauer, a Bayern legendája, örökös elnöke. – Elképzelés és koncentráció nélkül, a kezdéstől a lefújásig. Nem lehet így játszani. Annyi azért jó, hogy ott vagyunk a következő körben, de ezt a játékot nem lehet folytatni, mert így hamar kiesünk!"

„Tudtuk, hogy nagyon fontos, hogy hátul sokkal szorosabban fogjuk az ellenfelet, és ez sikerült is – mondta a megbízhatóan futballozó Arsenal-védő, Carl Jenkinson. – Most úgy játszottunk, ahogyan tudunk. Büszke vagyok társaimra, remekül teljesítettek, a végén nagyon közel álltunk a továbbjutáshoz."

„Mentünk előre és bíztunk magunkban. Nagyon nehéz volt mentálisan felkészülni a mérkőzésre, a Bayern viszont nem tudta, hogy támadjon vagy inkább védekezzen-e? Talán ha tíz perccel hosszabb a mérkőzés, több esélyünk lett volna" – mondta az Arsenal középpályása, Mikel Arteta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik