Óriási összeggel tartozik McLaughlin-Levrone-éknak Michael Johnson csődöt jelentő atlétikai sorozata

R. P.R. P.
2025.12.16. 18:12
null
Michael Johnson (Fotó: Getty Images)
Súlyos adósságokat halmozott fel a legendás Michael Johnson által létrehozott profi atlétikai liga, melynek több százezer dollár tartozása van olyan sztársportolók felé, mint Sydney McLaughlin-Levrone vagy Melissa Jefferson-Wooden.


A Grand Slam Track a hónap elején jelentett csődöt, majd hétfőn az eljárást kezdeményező hivatalos iratok között leadott egy listát annak a húsz személynek és cégnek a nevével, akiknek, illetve amelyeknek a legnagyobb összeggel tartozik. E szerint a 400 méter gát világcsúcstartójának, a négyszeres olimpiai bajnok McLaughlin-Levrone-nak 365 250 dollárt, Gabby Thomasnak, a női 200 méter párizsi olimpiai aranyérmesének 249 375 dollárt, míg Jefferson-Woodennek, a női 100 és 200 méter idei világbajnokának 190 625 dollárt nem fizetett ki. A 20-as listán még négy olimpiai érmes szerepel.

Az atléták felé fennálló adósság összességében több millió dollárra rúg, még úgy is, hogy októberben 5.5 millió dollárt már szétosztottak közöttük.

A csődeljárással viszont a szervezőknek nem titkoltan az a céljuk, hogy megújítsák a sorozatot.

„Megfelelő pénzügyi profillal a liga képes lesz visszatérni a jövőbeli szezonokban és új kezdeményezéseket megvalósítani” – írták múlt heti közleményükben a szervezők.

A négyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok Michael Johnson által életre hívott pénzdíjas sorozatban négy versenyt hirdettek meg idénre, ám Kingston, Miami és Philadelphia után a Los Angeles-i viadalt már nem rendezték meg anyagi problémák miatt.

A Grand Slam minden állomásán a férfiaknál és a nőknél hat-hat „szakágban” versenyeztek az atléták. Az első két állomáson minden szakágban két-két futást tartottak, a harmadikon viszont a hosszútávfutóknak csak egy 3000 méter szerepelt a programban. A rövid sprinterek 100 és 200 métert, a hosszú sprinterek 200 és 400 métert, a rövid gátasok 100/110 m gátat és 100 métert, a hosszú gátasok 400 m gátat és 400 síkot, a középtávfutók 800 és 1500 métert teljesítettek. A futamokban elért helyezéseket pontokra váltották és a két-két futás alapján került ki a verseny szakági győztese, aki 100 ezer dollárt kapott, míg a második 50 ezret, a harmadik pedig 30 ezret, és még a nyolcadik is 10 ezerrel gazdagodott. A hosszútávfutók díjazása a harmadik versenyen a fele volt ennek, azaz a győztes 50 ezer dollárt kapott.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Már senkit sem lep meg: megvan Armand Duplantis 15. rúdugróvilágcsúcsa

Atlétika
2026.03.12. 23:46

Atlétika: ez aztán a szintugrás Horváth Botondtól!

Utánpótlássport
2026.03.12. 09:00

Tizenegy magyar indul a fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
2026.03.11. 18:09

Venyercsán Bence: Még bőven van előrelépési lehetőség

Atlétika
2026.03.11. 11:51

Halász Bence: A cél, hogy az Európa-bajnokságon döntsek egyéni csúcsot

Atlétika
2026.03.10. 09:54

Takács Boglárka nem indul a fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
2026.03.09. 12:53

Atlétika: Jacob Kiplimo félmaratoni világcsúcsot futott Lisszabonban

Atlétika
2026.03.08. 17:32
Ezek is érdekelhetik