Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

2025.10.02. 12:20
null
Serhou Guirassy tovább termeli a gólokat az európai kupaporondon is (Fotó: Getty Images)
A címvédő Paris Saint-Germain lett az első csapat a nagyobb európai sorozatok történetében, amely három egymást követő idegenbeli mérkőzést nyert meg az FC Barcelona ellen – írta csütörtöki összefoglalójában az IFFHS annak kapcsán, hogy a francia együttes 2–1-re legyőzte szerdán a spanyol bajnokság listavezetőjét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kiemelte, hogy a PSG már 38 gólnál tart 2025-ben a BL-ben, ami klubrekord-beállítást jelent egy naptári évben az első számú európai kupában. Hasonló eredményességet a Manchester United produkált 2003-ban.

A párizsiak, akiket a korábban a Barcelona vezetőedzőjeként sikert sikerre halmozó spanyol Luis Enrique irányít, utóbbi hét idegenbeli BL-meccsükből hatot nyertek meg, s csupán egyet veszítettek el. A katalánok német mestere, Hansi Flick második vereségét szenvedte el a BL-ben 2024. szeptember 19-e után, amikor is a Monacóval szemben maradt alul a Barcával. Az 1–2 egyben Flick második hazai veresége edzőként a Bajnokok Ligájában azt követően, hogy még a Bayern München szakvezetőjeként a PSG-től kapott ki német csapatával 2021. április 7-én.

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

A párizsiak mestere, Luis Enrique szerint ez csak egy eredmény, a Barcelona továbbra is a Bajnokok Ligája-győzelem esélyesei között van.

A spanyol csapatok közül nem volt jó napja az Athletic Bilbaónak sem, amely 4–1-re maradt alul a Borussia Dortmund vendégeként. A Bilbao ezzel erősen negatív mérlegét gyarapította tovább, hiszen – minden sorozatot figyelembe véve – egy döntetlen mellett ötödik vereségét szenvedte el szerdán utóbbi hat mérkőzéséből.

A dortmundi Serhou Guirassy 16. gólját szerezte 20. Bajnokok Ligája-meccsén, nála csak a Manchester City norvég támadója, Erling Haaland volt „időarányosan” eredményesebb, aki 25-ször talált be első 20 BL-mérkőzésén. Haaland szerdán is remekelt: a Monaco ellen (2–2) ő jegyezte a City mindkét gólját, így 50. Bajnokok Ligája-fellépésén 52-re növelte találatai számát. Ez sokkal jobb, mint bármely más játékos félszázas mérlege a BL-ben, illetve elődjében, a BEK-ben: az IFFHS anyaga szerint a listán utána következők közül Alfredo Di Stéfano és Eusébio 44-44, Ruud Van Nistelrooy 40, Harry Kane pedig 34 gólig jutott első ötven meccsén.

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 10:40

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Amikor Gabriel Martinelli gólt szerez, az Arsenal nem kap ki, míg az FC Barcelona veresége ellenére is több, mint 80 éve nem látott csúcsot állított fel.

A Napoli-Sporting (2–1) találkozó kapcsán az összefoglaló azt emeli ki, hogy a Manchester City volt játékmestere, a már az olasz együttest erősítő Kevin De Bruyne két gólpasszt is adott, ezzel e mutatóban már 27-nél tart, megelőzve mindenkit az elmúlt 10 BL-idényben.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland sokat tehet a Galatasaray továbbjutásáért

Bajnokok Ligája
3 órája

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
3 órája

IFFHS: a Real Madrid az elmúlt öt év legsikeresebb csapata

Minden más foci
3 órája

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
6 órája

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
7 órája

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
17 órája

Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
17 órája
Ezek is érdekelhetik