Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

M. B.M. B.
2026.01.11. 08:38
Azt csinált a Hornets, amit csak akart (Fotó: Getty Images)
Hat mérkőzést rendeztek magyar idő szerint szombat este, ill. vasárnap hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).

A liga két gyengén teljesítő együttese csapott össze Salt Lake Cityben, ahol a hazai pályán játszó Jazz öt (köztük a finn magasembert, Lauri Markkanent), míg a Hornets két játékost volt kénytelen nélkülözni. A kezdőcsapatnyi hiányzó magyarázatot ad a pályán történtekre, de még ennek tudatában is szürreálisan hat, hogy a charlotte-i alakulat 55 (!) pontos vereséget mért ellenfelére. A meccs legeredményesebb játékosa a hazai együttesben játszó, 26 pontos Brice Sensabaugh volt, míg a Hornetsnél kilencen is típ pont fölött zártak.

Végig vezetve, magabiztos játékkal győzte le a Chicago Bulls a vendég Dallas Maverickset. A Coby White, Ayo Dosunmu páros vezette illinoisi együttes mind a négy negyedet megnyerte, s győzelmével megerősítette playint jelentő helyezését a Keleti főcsoportban.

Derrick White 29, míg Jaylen Brown 27 pontot dobott a Boston Celticsben, de ez sem volt elég a 21 pontos Victor Wembanyama vezette Spurs ellen – a végig kiélezett meccsnek az elején és a végén tudott csak vezetni a győztes San Antonió-i csapat.

Nem ez volt az idény legpontgazdagabb mérkőzése, de a 26 pontot dobó Kawhi Leonard, illetve a 25 pontos John Collins vezette Clippers így is nyerni tudott a nála sokkal jobb idényt futó Detroit Pistons vendégeként. A hazai együttes szinte végig vezetett, ám a Los Angeles-i csapat egy 30 pontos negyedik negyeddel rukkolt elő, s ez elég volt ahhoz, hogy az utolsó két percben megfordítsák a találkozót.

A játéknap meglepetését az addig mindössze hat győzelmet számláló, ligautolsó Indiana Pacers szerezte, amely hazai pályán kapta el a Miami Heatet – nem is akárhogyan. A Tyrese Haliburtont nélkülöző együttes a 29 pontot szóró Andrew Nembhard vezérletével végig vezetve gázolt át a floridaiakon, egy adott ponton 29 pont is volt az előnye – 24 pontos Pacers-sikert ünnepelhettek a nézők, míg az egyébként playint jelentő helyen álló Heat a 100 pontos határt sem érte el.

Az első két negyed még a Timberwolvesé volt Clevelandben, de a nagyszünet után magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Cavaliers, s a 28 pontos Donovan Mitchell vezérletével előbb fordított, majd magabiztos játékkal meg is őrizte előnyét. A meccs ezzel együtt szoros maradt, „csak” 12 pontos sikert ünnepelhetett a hazai publikum.

NBA
ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Minnesota Timberwolves 146–134
Indiana Pacers–Miami Heat 123–99
Detroit Pistons–Los Angeles Clippers 92–98
Boston Celtics–San Antonio Spurs 95–100
Chicago Bulls–Dallas Mavericks 125–107
Utah Jazz–Charlotte Hornets 95–150

 

Legfrissebb hírek

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
Tegnap, 17:47

NBA: LeBron James lejátszotta első mérkőzését új csapatában, a Sixersben

Amerikai sportok
2026.10.09. 09:03

Csatlakozott az Atlético Madrid tulajdonosi köréhez az NBA egyik legnagyobb sztárja

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 22:42

NBA: Jokics már az előszezonban bemutatta az év gólpasszát – videó

Amerikai sportok
2026.10.05. 08:11

Új rekord: több mint tizenkét millióért kelt el Jordan meze

Kosárlabda
2026.10.01. 10:20

NBA: hamarosan kiválasztják a leendő Las Vegas-i csapat tulajdonosait

Amerikai sportok
2026.09.30. 18:41

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
2026.09.06. 23:36