A Citynek több kapura lövése volt, mint ahány százalékban birtokolta a labdát a Real Madrid

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.18. 10:18
Pep Guardioláék a visszavágó rendes játékidejében több lövéssel próbálkoztak, mint ahány százalékban Carlo Ancelottiék birtokolták a labdát, mégis a Real Madrid jutott tovább (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a rekordgyőztes Real Madrid tizenegyespárbajban ejtette ki a címvédő Manchester Cityt, míg a Bayern München hazai sikerrel búcsúztatta az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A királyiak kétszer annyiszor mentek tovább az aktuális címvédő ellen a BL-ben, mint bármelyik másik csapat, miközben az „ágyúsokat” már ötödször ejtette ki a Bayern München. Érdekességek.

MANCHESTER CITY–REAL MADRID

A Real Madrid viszonylag korán megszerezte a vezetést az Etihadban. Rodrygónak a 12. percben szerzett gólja már a negyedik találata volt a Manchester City ellen, ennél többször egyik csapat ellen sem volt még eredményes. A brazil támadó ebben a BL-kiírásban már öt gólnál és két gólpassznál jár, ami holtversenyben az idénycsúcsa.

Carlo Ancelottiéknak a félidő eredménye alapján még több okuk volt arra, hogy bízzanak a továbbjutásban, ugyanis a Real Madrid az utóbbi 57 olyan BL-meccsén nem kapott ki, amelyen a szünetben előnyben volt (50 győzelem, hét döntetlen). Legutóbb 11 évvel ezelőtt, 2013-ban a török Galatasaray tudott 3–2-re nyerni, amikor a Real Madrid vezetett a félidőben.

A második játékrész derekán Kevin De Bruyne egyenlített. A City belga játékmestere már nyolc gólból vette ki a részét a Real Madrid ellen a BL-ben (négy gól, négy gólpassz), ezzel a Bayern München egykori kiválóságával, Giovane Élberrel holtversenyben ő a legeredményesebb játékos a királyiakkal szemben az elitsorozatban.

Pep Guardiola együttesében nem brillírozott Erling Haaland, akinek ez volt a negyedik Real Madrid elleni meccse gól nélkül. A norvég csatárnak az első félidőben több lövése (3) volt, mint passza (2).

A Manchester City mindent megtett a továbbjutásért. Sokatmondó az a mutató, hogy Guardioláéknak a visszavágó rendes játékidejében több kapura lövésük volt (33), mint ahány százalékban a Real Madrid birtokolta a labdát (32.8%).

A rekordgyőztes a legnagyobb címvédőölőnek számít. A Real Madriddal hatodszor fordult elő, hogy az előző kiírás győztesét búcsúztatta a Bajnokok Ligájában – ez kétszer annyi, mint amennyire a verseny történetében bárki más képes volt.

A királyiak az előző 10 Bajnokok Ligája-párharcuk közül csak kettőben jutottak tovább, amikor az odavágót nem tudták megnyerni, mindkét alkalommal a másik manchesteri csapatot, a Unitedet búcsúztatták még az 1999–2000-es kiírás negyeddöntőjében és a 2012–2013-as évad nyolcaddöntőjében.

Carlo Ancelotti az első vezetőedző lett, aki három különböző idényben is kiejtette a BL-ben Pep Guardiola csapatát – 2014-ben a Bayern Münchent, 2022-ben a Manchester Cityt búcsúztatták az elődöntőben a mostani párharc előtt.

Jelenleg Carlo Ancelotti és Pep Guardiola a legtöbbször elődöntőbe jutó edzők az európai kupákban, mindkét szakvezető 10-nél jár. Ancelotti a Juventusszal egyszer (1999), a Milannal négyszer (2003, 2005, 2006 és 2007), a Real Madriddal ötször (2014, 2015, 2022, 2023 és 2024) volt elődöntős.

A Real Madridnak ez volt a nyolcadik hosszabbításos párharca a Bajnokok Ligájában, ez több, mint bármely más csapatnak, az Atlético Madrid és a Chelsea is hétszer kényszerült ráadásra, sőt, a „királyiak” legutóbbi hat hosszabbításos meccsükön továbbjutottak.

Bár hivatalosan a rendes játékidő döntetlennel végződött, hosszú idő után Rodri „végre” megérezhette a vereség ízét. A spanyol középpályás a Manchester Cityben lejátszott legutóbbi 67 (!) mérkőzésén nem szenvedett vereséget, legutóbb ugyanis még 2023 februárjában volt vesztes csapat tagja.

A City búcsújával az is biztossá vált, hogy nem lesz címvédés, azaz az angol csapatok közül továbbra is csak a Liverpool (1977 és 1978), illetve a Nottingham Forest (1979 és 1980) tudja felmutatni azt a bravúrt, hogy egymás után két idényben diadalmaskodott az európai kupaporondon.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–4
Manchester, Etihad Stadion, 52 306 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Manchester City: Ederson – Walker, Akanji (Stones, 112.), Dias, Gvardiol – Rodri – Foden, Bernardo Silva, De Bruyne (Kovacic, 112.), Grealish (Doku, 72.) – Haaland (Julián Álvarez, 91.). Menedzser: Pep Guardiola
Real Madrid: Lunyin – Carvajal (Militao, 111.), Nacho, Rüdiger, F. Mendy – Kroos (Modric, 79.), Camavinga, Valverde – Bellingham – Rodrygo (Brahim Díaz, 84.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 102.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: De Bruyne (76.), ill. Rodrygo (12.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–4-es összesítéssel, 11-esekkel


BAYERN MÜNCHEN–ARSENAL

A télen a Tottenhamtől a Bayern Münchenhez kerülő Eric Dier már elmondhatja magáról, hogy ugyanannyiszor jutott Bajnokok Ligája-elődöntőbe, mint az Arsenal története során – kétszer.

A Bayern München megőrizte kapuját a góltól. Ezzel Manuel Neuer Iker Casillast megelőzve lett egyedüli rekorder, a német kiválóság ugyanis 138. BL-meccsén az 58. kapott gól nélküli mérkőzését jegyezte – a spanyolnak 177 találkozón jött össze 57.

Thomas Tuchel nem akármilyen bravúrt ért el, ugyanis első német edzőként jutott be három különböző csapattal is a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, hiszen a müncheniek előtt ez a Paris Saint-Germainnel és a Chelsea-vel is sikerült neki.

Az Arsenalnál valamelyest „számíthattak” a búcsúra, ugyanis a mostani az ötödik alkalom, amikor a Bayern ejti ki az „ágyúsokat” a BL-ben. Csak a Real Madrid ejtett ki ennél is többször egy bizonyos csapatot az elitsorozatban, épp a Bayernt, hatszor.

Az Arsenal és a City kiesésével eldőlt, hogy nem lesz angol csapat a legjobb négy között – ilyenre legutóbb a 2019–2020-as kiírásban volt példa, amikor a Bayerné lett a trófea. A XXI. században pedig hetedszer történik meg, hogy nincs angol csapat az elődöntőben.

Bár a visszavágók kevesebb gólt hoztak, mint az első mérkőzések, rekordszámú gól született a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A csúcsot Joshua Kimmich gólja döntötte meg, az volt ugyanis a 31. találat a sorozat ezen fázisában, de nem sokkal később Kevin De Bruyne is betalált, így a nyolc meccs 32 gólt, azaz négyes meccsenkénti átlagot hozott, ami csúcs a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–ARSENAL (angol) 1–0 (0–0)
München, Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette: Makkelie (holland)
BAYERN: Neuer – Kimmich, Dier, De Ligt, Mazraui (Kim Min Dzse, 76.) – Laimer, Goretzka – L. Sané (Upamecano, 89.), Musiala, R. Guerreiro – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
ARSENAL: Raya – B. White, Gabriel, Saliba, Tomijaszu (Nketiah, 86.) – Ödegaard, Jorginho (Gabriel Jesus, 68.), Rice – Saka, Havertz, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Kimmich (63.)
Továbbjutott: a Bayern München, 3–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik