BL: Raúl keze alatt fejlődik a Real harmadik gólját szerző Nico Paz

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.30. 10:08
null
Nico Paz maga sem hitte el, hogy gólt szerzett a Bernabéuban (Fotó: Getty Images)
Mint ismeretes, a Real Madrid hazai pályán 4–2-re legyőzte a Napolit a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában. A királyi gárda harmadik gólját a 19 éves Nico Paz szerezte, akit Spanyolországban sokan Toni Kroos utódjának tartanak, noha a németnél jóval támadóbb szerepkörben futballozik. Cikkünkben bemutatjuk a Real Madrid fiatal tehetségét, aki az első csapatot sújtó sérüléshullámnak is köszönhetően tette le névjegyét Carlo Ancelotti együttesében.

Nico Paz, teljes nevén Nicolás Paz Martínez 2004 szeptember 8-án látta meg a napvilágot Santa Cruz de Tenerifén, a Kanári-szigeteken. Labdarúgótudását volt honnan örökölnie: édesapja, Pablo Paz ugyanis az argentin válogatott belső védőjeként megjárta az 1998-as franciaországi világbajnokságot. Nico a sportág alapjait a helyi San Juan együttesében tanulta meg, majd az atlanti szigetcsoport egyik élklubja, a Tenerife utánpótlásában kötött ki – innen került 2016-ban a Real Madrid „La Fábrica” néven ismert akadémiájára, mindössze 12 évesen.

A fiatal labdarúgó végigjárta a korosztályos szamárlétrát, s jelenleg a királyi gárda tartalékcsapatában, a legendás csatár, Raúl González által irányított Castillában szerepel, de rendszeresen együtt edz az első csapattal. Paz – aki először belső védőt, majd később szélsőt és csatárt is játszott, jelenleg pedig a középpályán szerepel – már az U19-es korosztályban felhívta magára a figyelmet, amikor az Álvaro Arbeloa vezette ificsapat vezéreként hazai triplát ért el, tehát a korosztályos bajnokság és kupa mellett az adott idény legjobb spanyol ifjúsági csapatának járó Bajnokok Kupáját is megnyerte. Játékával az U20-as argentin válogatott szövetségi kapitányát, Javier Mascheranót is meggyőzte, aki négy meccsen is pályára küldte az idei korosztályos Copa Américán.

A rendkívül sokoldalú, a középpálya közepe mellett szélsőként és támadó középpályásként bevethető játékos a nyár folyamán elutazott a felnőtt csapattal a klub észak-amerikai felkészülési turnéjára, s azóta is rendszeres részvevője az első csapat edzéseinek. Tehetségét sokan dicsérték az elmúlt hónapokban, augusztusban például maga Toni Kroos mondta azt, hogy „ennek a srácnak minden nap velünk kell edzenie, annyira jó”. S hogy mennyire jó? Az UEFA Ifjúsági Liga előző idényében meccsenként átlagosan 11 (!) sikeres csel fűződött a nevéhez, s átlagban 1.9 gólhelyzetet alakított ki kilencven perc alatt. Támadó szellemű játékos létére meccsenként 3.8 sikeres szerelést mutatott be, megmutatva kiváló reflexeit. A róla készült elemzések elsősorban a játékintelligenciáját, kreativitását, valamint a kiváló bal lábát emelik ki, amely a Napoli elleni szerdai BL-meccsen is elsült.

Nico Paz fejlődését értelemszerűen Carlo Ancelotti is figyelemmel követte, s az előző idényben kétszer is beválogatta az első csapat meccskeretébe, de bemutatkozására ez év novemberéig, a Braga elleni hazai BL-meccsig kellett várni. A sokra hivatott labdarúgó azóta a bajnokságban is szóhoz jutott (a Valencia, illetve a Cádiz ellen is csereként állt be), míg a Napoli elleni szerda esti csörtén tett róla, hogy mindenki róla beszéljen: bal lábbal pontos lövést eresztett meg a bal alsó sarokba, amely Alex Meret kapus közreműködésével a hálóban kötött ki.

„Hihetetlenül boldog vagyok, ez egy álom a számomramondta a mérkőzés lefújását követően az eufórikus állapotban levő Nico Paz. – Egy pillanatra én sem hittem el, hogy betaláltam. Nagyon örülök, hogy segíthettem a csapatnak. Volt bennem kurázsi, automatikus üzemmódban játszottam, s nem is tudtam, mit csinálok. Ellőttem a labdát, és nem bírok magammal. () A csapattársaim talán még nálam is jobban örültek ennek a gólnak. Ezzel azt szeretném megüzenni a többi játékosnak az akadémián, hogy igenis van út az első csapatba. Ancelotti és az egész csapat gratulált nekem, mindenkinek hálás vagyok.”

Noha túlzás azt várni, hogy Nico Paz már most rendszeres kezdő legyen a Real Madridban, az olasz bajnok ellen mutatott érett és eredményes teljesítmény azt vetíti előre, hogy a BL második legfiatalabb argentin gólszerzőjét (aki mindössze három órával az előző csúcsdöntés után előzte meg Alejandro Garnachót) még sok évig láthatjuk a Santiago Bernabéu gyepén a királyi gárda habfehér szerelésében.

ANCELOTTI: BELLINGHAM EGY AJÁNDÉK A FUTBALLNAK, NICO PAZ A REAL MADRID JÖVŐJE

A Real Madrid vezetőedzője a mérkőzés után Nico Paz mellett a meccs legjobbjának megválasztott angol középpályást, Jude Bellinghamet is méltatta.

„Jude minden egyes napon és minden egyes mérkőzésen meglep engem, ő egy ajándék a futballnak. (...) Nem akarok belemenni a pénzügyekbe, de fantasztikus igazolás volt az ő megszerzése. (...) A spanyol nyelvtudásán még csiszolnia kell, s Zidane-hoz nem szeretném hasonlítani, két különböző generáció különböző személyiségű képviselőjéről van szó” – mondta Bellinghamről Carlo Ancelotti.

„Nico Paz azt csinálta, amit elvártunk tőle, ő a Real Madrid jövője. Minden képessége megvan ahhoz, hogy oszlopos tagja legyen a Real Madrid első csapatának. A mostanihoz hasonló nehéz időszakokban ilyen játékosokra van szükségünk, mint ő” – mondta a csapata harmadik gólját jegyző játékosról a Real Madrid mestere.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
C-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Napoli (olasz) 4–2 (2–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. Vezette: Letexier (francia)
Real Madrid:
Lunyin – Carvajal, Rüdiger, Alaba, F. Mendy (Nacho, 87.) – Kroos, Valverde, Ceballos (Joselu, 57.) – Bellingham – Brahim Díaz (Nico Paz, 65.), Rodrygo (Lucas Vázquez, 87.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Natan, Juan Jesús (Zanoli, 87.) – Lobotka (Raspadori, 87.), Zielinski (Elmasz, 65.), Anguissa – Politano (Cajuste, 79.), Giovanni Simeone (Osimhen, a szünetben), Kvarachelia. Vezetőedző: Walter Mazzari
Gólszerző:
Rodrygo (11.), Bellingham (21.), Nico Paz (84.), Joselu (90+4.), ill. Giovanni Simeone (10.), Anguissa (47.)

A csoport másik mérkőzésén
Braga (portugál)–Union Berlin (német) 1–1 (Djaló 51., ill. Gosens 42.)
Kiállítva:
Niakaté (31., Braga)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 5 5 13– 5 +8 15
2. Napoli 5 2 1 2 8– 9 –1 7
3. Braga 5 1 1 3 6–10 –4 4
4. Union Berlin 5 2 3 4– 7 –3 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik